Az EP-választástól függ a Jobbik sorsa

Nem szűnik meg a Jobbik, elszántabbak, mint valaha — mondta a párt szóvivője a hét végi rendkívüli kongresszus után. A közös tanácskozást Sneider Tamás pártelnök kezdeményezte, miután a Jobbik újabb, 136 millió forintos tiltott támogatására derült fény.

2019. 02. 25. 6:18
SNEIDER Tamás
Az elmúlt hetek botrányai ellenére is úgy vélik: jó úton haladnak Fotó: Mónus Márton Forrás: MTI/Mónus Márton
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Különösen indokolt esetben, a pártelnökség írásos jóváhagyásával más – a jövőben létrehozandó – pártba is beléphetnek a Jobbik tagjai, amivel a párt annak a lehetőségét teremti meg, hogy szükség esetén tovább tudjanak lépni – többek közt erről döntött a párt a hét végi, rendkívüli kongresszusán, amelyen eredetileg a Jobbik megszűnéséről, valamint az ellenállás folytatásáról tárgyaltak a résztvevők. Szilágyi György szóvivő közlése szerint a Jobbik célja a megmaradás, ami az EP-választás fő tétje is. Szerinte ugyanis ha elegendő voksot kapnak, „a Fidesz nem meri betiltani a Jobbikot”.

– A mi célunk csak az lehet, hogy minél több szavazatot kapjunk, és ezzel is megroppantsuk a nemzeti együttműködés rendszerét. Ebben a küzdelemben az igazság a Jobbik fő ereje és fegyvere, ezért nem tud minket legyőzni az igazságtalanságot megtestesítő Orbán Viktor és Fidesz – fogalmazott az ellenzéki politikus, aki szerint a kormányfő tart a következményektől, és ezért fél a Jobbiktól.

Az elmúlt hetek botrányai ellenére is úgy vélik: jó úton haladnak Fotó: MTI/Mónus Márton

Ismert, a Jobbik mostani kongresszusát Sneider Tamás pártelnök azt követően hívta össze, hogy kiderült: az Állami Számvevőszék (ÁSZ) újabb tiltott támogatást állapított meg a pártnál, ezúttal 136 millió forintnyit. Akkor a párt azt állította, csődbe is kerülhetnek ­emiatt, így akár meg is szűnhet a Jobbik, dacára a több milliárd forintos állami támogatásnak. Szilágyi György azonban most azt mondta, napokon belül kiderül, kapnak-e részletfizetési lehetőséget az ÁSZ által kiszabott szankcióra. Hozzátette, arra számítanak, hogy a jövőben sorozatosan megbünteti őket az ÁSZ, függetlenül a leadott jelentéseik tartalmától.

Az elmúlt hetek jobbikos botrányai ellenére Szilágyi úgy véli, hogy jó irányba haladnak.

– A vezetőség élvezi a Jobbik tagságának és küldötteinek bizalmát, amely egy szebb jövőt vizionál abban az esetben, ha tudunk tovább dolgozni, és nem szüntetik meg a pártot. A tanácskozáson érezhető volt, hogy a Jobbik nemhogy nem roppant meg ebben a tíz hónapban, de elszántabb, mint valaha is volt – fogalmazott.

Újabb megállapodás

Az Isten, haza, család jelszóhármas mentén köt együttműködési megállapodást a Mi Hazánk Mozgalom és a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt. Novák Előd alelnök a találkozó kapcsán úgy fogalmazott lapunknak: ez a szövetség nem tűri el soraiban a nemzetellenes erőket, azokat, akik egy úgynevezett „taktikai szövetség”, azaz a hatalom mindenáron való megszerzése érdekében hajlandók együttműködni az MSZP-vel, a DK-val, az LMP-vel, a Momentummal és balliberális szövetségeseikkel.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.