Sulyok Tamás
Sulyok Tamás levelet írt a halálra vert kárpátaljai magyar férfi családjának
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
Mint ismert, a magát mentőtisztnek, mentőápolónak kiadó nő történetéről Korózs Lajos készített egy szabályos propagandafilmet, szomorkás zenei aláfestéssel, a videó végén pedig színesről fekete-fehérre váltottak a képsorok és az MSZP-s Korózs egy égő mécsest helyezett el valahol. Németh Athina korábban a Kossuth-díjas magyar filmrendező, Herskó János lányának adta ki magát. Az MSZP videója miatt azóta büntetőfeljelentést tett az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Szabó Tímea, a Párbeszéd képviselője korábban az Országgyűlésben is haknizott a kamu mentőápoló történetével. Ma az is kiderült, hogy Németh Athina állítólagos munkahelyén nem is ismerik, ehhez képest a nő korábban azt hazudta, hogy nem akarja elárulni a cég nevét, mert „a kormány megvonná tőlük a támogatást”.
Korózs „mentőápolójáról” sosem hallottak állítólagos munkahelyén
Egy fejléccel ellátott papírral próbálta igazolni Németh Athina, a magát mentőtisztnek kiadó nő, hogy az egyik magán mentőszolgálatnál dolgozik – írja a 24.hu. A lap megkereste az AMS Assistance magán mentőszolgálatot, amelyről Németh azt állította, hogy az ő munkatársuk. – Németh Athina nem dolgozik és nem is dolgozott az AMS Assistance Kft.-nél alkalmazottként vagy a cég megbízásából – közölte a cég. Hozzátették: annyi információnk van róla, hogy egyik volt kollégánknak volt az ismerőse vagy a barátnője.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
„Nevetségesek vagytok, 276 nap múlva felkenődtök a falra” – fogalmazott a frakcióvezető.
Megduplázta a teljesítményét, szabadalmi bevételei meghaladták az egymilliárd forintot.
Nem lesz erőmű Nagymaroson, mégis jön két megyére elég zöldáram.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.