Az uniós átlag feletti, tíz százalékos növekedés várható az idegenforgalomban

Az uniós átlagot meghaladó, tíz százalékos növekedés várható az év végéig az idegenforgalomban, amely a gazdaság húzóágazata – mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója szombaton Sümegen az MTI-nek nyilatkozva.

Forrás: MTI2019. 08. 10. 15:40
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Guller Zoltán elmondta, hogy az év első hat hónapjában 9,3 százalékos növekedést tapasztaltak az ágazatban, az év végére ez elérheti a 10 százalékot.

Kiemelte, hogy 2010 óta folyamatos a bővülés, 2016 óta évi 10 százalékos mértékű, mára elérte a GDP növekedési ütemének kétszeresét.

Ismertette: a Balaton térségében a jövő év végéig összesen 18 uniós fejlesztést hajtanak végre 20 milliárd forintból, közülük kiemelkedik a Balatonfüredet, Hévízt, Tihanyt és Badacsonyt érintő beruházás.

Országszerte 700 panziót fejlesztenek majd, közülük 120 a Balaton közelében van. Emellett 10 szállodát újítanak fel, és 13 új szálloda is épül, valamint az összes balatoni csúszda megújul.

Az idén 15 település 30 szabad strandja is megújul 3 milliárd forintból. Ezzel folytatódik a tavalyi fejlesztés, amely során 55 fizetős strandot újítottak fel, összesen 2 milliárd forintból – fűzte hozzá Guller Zoltán.

A vezérigazgató beszélt arról is, hogy július végéig 145 milliárd forint feltöltés érkezett a Szép-kártyákra, míg a tavalyi évben 72 milliárd forint volt a fizetőeszközökön az év hasonló időszakában.

Guller Zoltán elmondása szerint a magyar turizmus átalakulóban van, hiszen jellemzően a korábbi évtizedekhez képest kevesebb, 3-4 éjszakát töltenek a vendégek egy-egy helyen. Viszont több helyre ellátogatnak, minél több élményt szeretnének átélni ez alatt az időszak alatt.

Az idei év első felében 773 ezer vendég 2,1 millió éjszakát töltött a Balaton térségében.

A balatoni vendégek háromnegyede külföldi, többségében Németországból, Oroszországból, Ausztriából érkeznek és folyamatosan nő a román, kínai, szlovák és holland vendégek száma – tájékoztatott az MTÜ vezérigazgatója.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.