Becsaphatta a dolgozókat a fővárosi vállalat

Megtévesztő módon jutalomnak titulálta az FKF a saját dolgozóinak fizetendő bérkompenzációt, amelyet a nemrég elbocsátott, de január közepéig még állományban lévő munkatársaknak már ki sem fizettek, pedig járna nekik a 150 ezer forintos felső határú összeg. A fővárosi vállalat állításaival ellentétben számos jel mutat arra, hogy a Karácsony-csomagnak köze lehet az elbocsátásokhoz is.

2020. 12. 23. 15:28
2020.10.14. Budapest Karácsony Gergely főpolgármester új kukásautókat adott át Fotó: Kurucz Árpád (KA) Magyar Nemzet Fotó: Kurucz Árpád
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az év végi bérkompenzációt sem fizette ki a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) a néhány hete elküldött dolgozóinak, ami pedig járt volna nekik, mivel a november végi felmondásuk után még január közepéig állományban maradnak

– értesült lapunk a cég belső működését jól ismerő forrásból. Informátorunk azt közölte, hogy a vállalatnak a múlt héten kellett volna átutalnia a munkavállalók részére a bérkompenzációt – amelyet az erre az évre megkötött bérfejlesztési megállapodás is tartalmaz –, ám a dél-pesti hulladékszállítási üzemtől elküldött dolgozók egyike sem kapta meg az összeget. Hozzátette: akiket nem bocsátottak el, azok közül múlt csütörtökön mindenki megkapta a bérkompenzációt. Szavai szerint a 150 ezer forintig terjedő, differenciáltan kiosztott összegeket „arcra” ítélik meg, hiszen az azonos célgépen, helyen és időben ugyanazt a feladatot egyenlő hatékonysággal ellátó munkatársaknak kifizetett összegek között többszörös szorzó is lehet a különbség.

Ráadásul a bérkompenzáció kifizetéséről szóló, lapunkhoz eljuttatott határozatban megtévesztő módon a jutalom szó szerepelt.

A témában több kérdést is feltettünk a fővárosnak, amelyekre lapzártáig nem érkezett válasz.

Többeknek akaratuk ellenére kell tanulniuk szemétszállítási ismereteket – Fotó: Kurucz Árpád

Apróság, de

a vállalatnak a saját dolgozóiról alkotott véleményét érzékelteti, hogy az elbocsátottak elmondásuk szerint még karácsonyi csomagot sem kaptak.

Míg az FKF ezt tagadta – közlésük szerint folyamatban van a csomagok kiszállítása –, addig forrásaink megerősítették: az állományban tartott kollégák már kézhez vehették a csomagokat, viszont a leépítettek nem kapták meg azokat, mivel a tartályellátó csoport vezetője olvasatában nekik nem jár.

Múltkori cikkünkben számoltunk be arról, hogy több elbocsátott dolgozót még november elején OKJ-s képzésre írattak be, ami több más jellel egyetemben arra mutat, hogy

az FKF állításával szemben nem Karácsony Gergely főpolgármester takarékossági intézkedései előtt dönthettek a kirúgásokról.

Ugyanerre utal, hogy a főváros vezetése egy december elején kelt e-mailben adott instrukciókat az FKF-nek, hogy ne csoportos leépítésnek minősülő létszámú dolgozótól váljanak meg. Több dolgozó beszámolója szerint feletteseik arról beszéltek, hogy jövőre folytatódnak a leépítések.

Az OKJ-s tanfolyamra visszakanyarodva: az elbocsátott dolgozók – akik oklevelet sem kaphatnak a tanfolyamról – tanulásra fordított idejét semmilyen módon nem kompenzálja a cég, lapunk témában küldött kérdésére érdemben nem válaszoltak. Rá­adásul forrásunk szerint az FKF félretájékoztatta lapunkat, amikor azt állította, hogy a tanfolyamra november 12-én beíratott egyik – azóta elküldött – munkatárs képzési igényét törölték az elbocsátása után. Ugyanis tanúkkal tudja bizonyítani, hogy a napokban véget ért kurzus vizsgalistáján szerepelt az említett fiatalember is, ami még a vizsgabiztosokban is megütközést keltett.

Továbbá úgy tudjuk, hogy az OKJ-s tanfolyamokon kukás- és lomosautó üzemeltetéséhez szükséges képesítést adnak a dolgozóknak, akik közül többeket átirányítanának az említett területekre. Forrásunk elmondása alapján erre utal, hogy nyáron a dél-pesti hulladékszállítási üzem vezetőjének irányítása alá került a tartályellátó csoport. Emellett informátorunk rá is kérdezett az FKF-nél, hogy miért íratták be a dolgozókat az úgynevezett kényszertömörítési vizsgát is adó képzésre, amire szintén azt a választ kapták, hogy mivel egy üzemhez tartoznak, fontos, hogy a tartályellátós munkatársaknak is meglegyen az említett képesítésük. Közben arról is értesültünk, hogy

a témában megjelent cikkeinkben megemlített vezetők nevében ismeretlenek telefonon fenyegettek meg munkavállalókat, akik rendőrségi feljelentést tettek.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.