Bezárták a Bitskey uszodát Egerben

Forrás: MTI2020. 02. 26. 11:24
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mirkóczki Ádám (Egységben a Városért Egyesület) közölte, az észak-olaszországi koronavírus-fertőzésekről vasárnap megjelent első hírek nyomán hétfő reggel telefonon kért útmutatást a Belügyminisztériumtól, ahol azt a tanácsot kapta: a mérkőzésről hazatért játékosokat és stábtagokat ne engedje be az uszodába. Kedd délután azonban a népegészségügyi hatóság hivatalos állásfoglalásban tájékoztatta a vízilabdaklubot arról, hogy a csapat visszatérhet a létesítménybe, ahol megtarthatják edzéseiket és a soron következő meccseket is – tette hozzá.

Jelezte: megdöbbenve vette tudomásul, hogy a játékosok és a stábtagok nem estek át laborvizsgálaton.

„Bár ez orvosszakmai kérdés, ám az laikusként is nyilvánvaló: kérdőívek alapján nem lehet kizárni annak lehetőségét, hogy az érintettek bármelyike vírushordozó vagy beteg” – közölte Mirkóczki Ádám, hangsúlyozva: ezt figyelembe véve elővigyázatosságból a létesítmény határozatlan időre szóló bezárásáról döntött.

Elmondta: kedd éjfélkor az uszodát működtető társaság vezetőjével történt egyeztetés után – polgármesterként ennek minden felelősségét magára vállalva – határozott a gyors cselekvésről. Ezt azzal indokolta, hogy a férfi vízilabda Európa Kupa elődöntőjében érdekelt ZF-Eger Bresciából hazatért csapatának kedd esti edzése óta más még nem használta az uszodát, oda azonban minden reggel sok helybeli érkezik úszni.

Kitért arra is, hogy döntésétől függetlenül a tankerület is hasonló óvintézkedést hozott az iskolai úszásoktatás felfüggesztésével.

„Nem alaptalan tehát az elővigyázatosság, amíg megnyugtató és egzakt módon nem lehet kizárni a fertőzésveszélyt” – húzta alá Mirkóczki Ádám, aki közölte: az uszodában a bezárás ideje alatt fertőtlenítést és szükség esetén vízcserét végeznek. Eközben a városi strand fedett medencéje fogadja az úszni vágyókat – mondta.

A városvezető hangsúlyozta, nem célja a pánikkeltés. A fertőzésveszély kizárása a cél, és ebben a helyzetben a polgármesternek nincs választási lehetősége: kizárólag akkor jár el helyesen, ha meghozza a lehető legszigorúbb biztonsági intézkedéseket.

Kitért arra is, hogy egyeztetett a ZF-Eger klubelnökével és vezetőedzőjével, akiktől úgy tudja: a csapat a keddi népegészségügyi hatósági engedély birtokában elutazik Budapestre, és a Kőér utcában lejátssza soron következő bajnoki mérkőzését a Honvéd együttesével.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.