A szavazatok több mint ötven százalékát megszerezve Koncz Zsófia, a Fidesz–KDNP jelöltje nyerte a Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os számú választókerületében vasárnap megtartott időközi választást. A kormánypárt jelöltje 17 597 szavazatot kapott, ezzel a voksok 50,87 százalékát szerezte meg majdnem teljes feldolgozottság mellett.
Borsodban becsődölt a pénz- és hataloméhes Gyurcsány-koalíció
Kiélezett helyzetben jelentős, szimbolikus erejű győzelmet aratott Koncz Zsófia, a Fidesz-KDNP jelöltje. Ezzel csúfos kudarcot vallott Borsodban a még mindig Gyurcsány Ferenc körül összpontosuló baloldali koalíció. Az eredmény azt mutatja, a szavazók Borsodban sem kíváncsiak annak a baloldalnak az ajánlatára, amely egyszer már válságba sodorta az országot.

A voksolást azért kellett kiírni, mert a körzet korábbi parlamenti képviselője, a fideszes Koncz Ferenc július 10-én egy tragikus motorbalesetben életét vesztette. A kormánypártok az elhunyt képviselő lányát indították a választáson, aki a kampány során azt hangoztatta, hogy megválasztása esetén édesapja munkáját kívánja folytatni, és többek közt újabb munkahelyeket teremtve virágoztatná fel a térséget.
Vele szemben a teljes baloldali ellenzék azt a jobbikos Bíró Lászlót indította, aki a 2018-ban 49,3 százaléknyi szavazatot szerző Koncz Ferenc mögött, több mint kilencezer vokssal lemaradva végzett a második helyen. Igaz, akkor még nem összbaloldali jelöltként mérette meg magát, mivel az MSZP–Párbeszéd és az LMP is önálló jelöltet indított. Bíró Lászlóról az időközi választás kampányában napvilágot látott, hogy két évvel korábban, tehát már bőven a Jobbik pálfordulását követően antiszemita és cigánygyűlölő kijelentéseket osztott meg nyilvános Facebook-oldalán, illetve hogy korábbi vállalkozásában – amelyet aztán csődbe is vitt – nem fizette ki a munkavállalóit, sőt fegyverrel fenyegette őket, amikor a fizetésüket kérték. Mindettől függetlenül Bíró László mögött a komplett szivárványkoalíció kiállt, sőt intenzíven kampányoltak is mellette, mondván, hogy vállalhatatlan kijelentéseiért már bocsánatot kért. A baloldali jelöltjének legfőbb kampányüzenete az volt, hogy győzelme esetén lebontják a Fidesz kétharmados parlamenti többségét. Bíró László a szavazatok nem egészen 46 százalékát gyűjtötte be.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Brüsszel már döntött Ukrajnáról, de a magyarok most ellenállhatnak
Hidvéghi Balázs a Voks 2025 szavazásról beszélt Dombóváron.

Így készülnek a magyar páncélosok a hadgyakorlatra + fotó
A gyakorlat során a Leopard 2A7HU harckocsikat is bevetik.

Szentkirályi Alexandra: Köszönet a mentőknek, köszönet a hétköznapi hősöknek!
Ma van a magyar mentők napja.

Orbán Viktor: Ukránpárti vezetőnek semmi keresnivalója a magyar hadsereg élén
Azt hittem, hogy Ruszin-Szendi Romulusz elbujdosik szégyenében – jegyezte meg a miniszterelnök.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

A Kondorosi Csárda még egy utolsó esélyt adott a rongálónak

Sallai Roland nélkül talán már nem buknak el a történelmi siker küszöbén

Kubatov Gábor posztja a szívbajt hozta a Fradi szurkolóira

Döntöttek Urusla von der Leyenék: bíróság elé viszik Magyarországot – most éppen ezért

Ezért nem szabad vízben főzni a brokkolit

Bemutatták: ez az amerikai béketerv Ukrajnában – jönnek a brit, francia, német békefenntartók

Király Gábor száműzött lett, a Haladás szurkolói kitagadták egykori legendájukat

Szoboszlai és Szalah megmutatta, milyen egy tökéletes kapcsolat - videó

A Szoboszlaival balhézó Arda Güler újra üzent: „Gyalázol? Szétzúzlak!”

Gulácsi Péter mindent elveszített, Lőw Zsolttal nem beszél magyarul

Nem akármilyen egybeesésre hívta fel a figyelmet a honvédelmi miniszter

A Barcelona szenzációs hírt közölt a magyar futballistájáról
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Brüsszel már döntött Ukrajnáról, de a magyarok most ellenállhatnak
Hidvéghi Balázs a Voks 2025 szavazásról beszélt Dombóváron.

Így készülnek a magyar páncélosok a hadgyakorlatra + fotó
A gyakorlat során a Leopard 2A7HU harckocsikat is bevetik.

Szentkirályi Alexandra: Köszönet a mentőknek, köszönet a hétköznapi hősöknek!
Ma van a magyar mentők napja.

Orbán Viktor: Ukránpárti vezetőnek semmi keresnivalója a magyar hadsereg élén
Azt hittem, hogy Ruszin-Szendi Romulusz elbujdosik szégyenében – jegyezte meg a miniszterelnök.