A fideszes politikus nyilatkozatában először feltette a kérdést, hogy hová tűnt Hadházy Ákos. A „maga által kiagyalt kamuügyek” feltárásában évek óta „fontoskodó” politikus hallgat „a méhlegelőn”, ahogy „a modernek és progresszívek” nevezik a gazt és a parlagfüvet. Eközben napok óta egyre súlyosabb kérdéseket vet fel egy valódi botrány, Cseh Katalin ügye – jelentette ki Deutsch Tamás. Hozzátette:

Felháborodtak a pedagógusszervezetek a tiszás tanáron, aki már az óvodásokat is érzékenyítené
A Budapest Pride-on részt vevő tanár bevallotta, hogy az iskolájában is tartanak érzékenyítő foglalkozásokat.