Eldőlt: közös miniszterelnök-jelöltet indít a szivárványkoalíció

A kormány- és „korszakváltásra” készülő ellenzéki összefogás a civil szervezetek bevonásával valósul meg.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI-OS2020. 11. 16. 14:49
null
A balliberális pártoknak nem jött be az oltásellenes kampány Fotó: Teknős Miklós
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Harmadik találkozójuk alkalmával a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd pártelnökei úgy határoztak, hogy közös miniszerelnök-jelöltet indítanak 2022-ben, akit legkésőbb 2021. október 23-án – az előválasztásokat követően – a 106 közös képviselőjelölttel együtt mutatnak be. A szivárványkoalíció a készülő közös programban meghatározta azokat az alapértékeket is, amelyek a közös együttműködés és a későbbi közös cselekvés iránymutatói lesznek, továbbá az is kiderült, hogy

a kormány- és korszakváltásra készülő összefogás a szakmai és civil szervezetek, valamint a szakszervezetek bevonásával valósul majd meg.

A pártelnökök rögzítették, hogy elutasítják a Fidesz által kezdeményezett „választási szabálymódosításokat”, és az „Alaptörvény-módosításba bújtatott közpénzlopást”. Kinyilvánították, hogy győzelemre készülnek, az ellopott közpénzeket pedig visszaszerzik – olvasható az MTI-n megjelent közleményben.

A találkozó elmaradhatatlan része volt a járványhelyzet elleni védekezés elemzése is, ahol a baloldali összefogás vezetői megállapították, hogy a Fidesz-kormány „láthatóan nem készült fel a járvány második hullámára, nem készítette fel az egészségügyi rendszert, elkésett és szűkmarkú intézkedésekkel próbálja kezelni a járvány társadalmi és gazdasági következményeit”, majd felszólították a kormányt, hogy ne hatalomtechnikai kérdésekkel, hanem kizárólag a magyar emberek védelmével, az egészségügy és a gazdaság megsegítésével foglalkozzanak.

A DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd augusztus közepén kezdte meg a hivatalos egyeztetéseket pártelnöki szinten a 2022-es országgyűlési választásra való felkészülésre.

A pártvezérek már az első találkozó alkalmával kinyilvánították, hogy mind a 106 egyéni választókerületben egy jelöltet állítanak a kormánypártok jelöltjével szemben,

és győzelem esetén a közösen elfogadott program alapján együtt kívánnak kormányozni Magyarország érdekében. A teljes ellenzéki együttműködés viszont biztosan nem valósul meg, ugyanis a Kétfarkú Kutya párt korábban már bejelentette, hogy önállóan indul a választáson. A tényleges probléma viszont a közös lista kérdése, ami továbbra is megosztja az ellenzéki pártokat.

A XXI. Század Intézet elemzése szerint az ellenzéki összefogás hosszú távon gyenge lábakon áll, sőt az ország számos területén életképtelen.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.