
Semmire sem hasonlít igazán az iX3, és ez hatalmas fegyvertény az egyre homogenizálódó autóipari formák tengerében. Való igaz, az elektromosan előbújó kilincsek (részben a kínai aggályok miatt) kifelé mennek a divatból, és nem is igazán praktikusak. Ott van tudat alatt a félelem, hogy pont akkor húzódnak vissza, mikor odanyúlnánk, és becsípi az ujjunkat. Kifelé is ismerni kell a trükköt, ha baleset után menekülnénk: az elektronikus kilincskapcsolót erősen kell lefelé billenteni, így manuálisan nyitható belülről. Érdekes módon az ajtócsukódás hangja inkább átlagos, miközben a motorháztető (ami alá egy töltőkábeltartó kis rekesz került) fenségesen tompa puffanással záródik.

Végre egy hasznos újítás: csíkkijelző a szélvédő alatt
Vitán felül áll, hogy a belseje (legalábbis a tesztelt M Sport Pro elnevezésű csúcsfelszereltséggel) pazar lett, az első ülések például nem csak mutatósak, de nagyon jó bennük létezni. Van kissé gyenge masszázsfunkciója és millióféle elektromos állítási lehetősége, illetve automata fűtés-hűtése is. A sajtófotókon szerepeltetett furcsa, függőleges küllőjű volán helyett hagyományos sportkormányt kapunk, aminek kitűnő a fogása, ám érdekes módon elég nagy. Kitűnő a rajta lévő átlátszó műanyag gombok nyomáspontja, igaz, erős napsütésben nehezen leolvashatók. Ugyanakkor a Panoramic vision nevű ablaktól ablakig érő csíkkijelző zseniális, mert alaposan testreszabható és remek helyen van, így a szélvédőre vetített HUD-ot feleslegessé is teszi.

Izgalmas formájú, gyors, reszponzív és logikus felépítésű menüt kínál a középső érintőképernyő, egyetlen funkciójához kellett csak a Chat GPT-t segítségül hívnom: Carplay-en keresztül Spotify listát hallgatva szerettem volna visszaváltani a rádióra, és sehogyan sem sikerült (megoldás: a hangjegy ikonra kétszer kell gyorsan kattintani, hogy feljöjjenek a zeneforrások).































Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!