Elemző: Ursula von der Leyen látogatásai kedvezőek a visegrádi négyeknek

A Nézőpont Intézet elemzője Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság új elnökének látogatássorozatát kedvezőnek tartja a visegrádi négyek (V4: Lengyelország, Csehország, Magyarország, Szlovákia) szempontjából.

Forrás: MTI2019. 08. 01. 10:23
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tóth Erik az M1 aktuális csatornán csütörtökön azt mondta, az új bizottsági elnök olyan országok vezetőivel találkozik majd, amelyek meghatározóak a V4-ek számára. Ráadásul ezek a találkozók megelőzik a nyugat-európai tagállamoknál tett látogatásokat – tette hozzá.

Kiemelte, Ursula von der Leyen két hét alatt több kedvező gesztust tett a V4-eknek és Közép-Európának, mint az Európai Bizottság korábbi elnöke, Jean-Claude Juncker az elmúlt öt évben összesen.

A bizottság új elnöke arra törekszik majd, hogy a kelet-, közép- és nyugat-európai érdekeket összhangba hozza, az Európai Bizottságot pedig mint a „szerződések őrét” képzeli el, ennek megfelelően nem politikai célzatú munkát végez majd – vélekedett.

Véleménye szerint ezeknek köszönhetően a bizottság elnöke és a magyar politikai vezetés között bizalmi viszony kezd kialakulni.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.