Elképesztő! Lendvai Ildikó Orbán segítségére sietett

Ide vezetett a túlbuzgóság.

2021. 06. 24. 8:55
 LENDVAI Ildik
Budapest, 2019. június 1. Lendvai Ildikó, az MSZP korábbi elnöke érkezik a párt választmányának ülésére Budapesten, a Villányi úti Konferenciaközpontban 2019. június 1-jén. A választmány kétharmados többséggel úgy döntött, Ujhelyi István kapja az MSZP-Párbeszéd lista egyetlen európai parlamenti (EP-) mandátumát. MTI/Kovács Attila Fotó: Kovács Attila
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Miközben az erőszakos liberális lobbi össztüzet zúdított a magyar gyermekvédelmi törvényre, a szocik egykori nagyasszonya, Lendvai Ildikó is igyekezett csatlakozni fiatalos lendülettel a modern, haladó gondolkodású ultra pc nemzetközi hadjárathoz. Facebook-posztjában természetesen ő is nekirontott a törvénynek, de csak badarságokra, csúsztatásokra tellett tőle is. Hiszen tényleges kifogást nem lehet találni a gyermekeink védelmében született jogszabállyal kapcsolatban. Csupán hamis, féligazságok ismételgetésében merül ki a liberálisok immár állandósuló hőzöngése. Lendvai Ildikó a szokásos liberális mantrák mellett próbált egy kis egyéni színt is belevinni a parttalan kormánykritikába. Bizonyára a nagy meleg az oka, de Ildikó hatalmasat tévedett. Az alábbiakat írta:

„ […] Orbán az iskolával szembeni szülői szabadságot a rádióban még szélesebbre terjesztette ki. »Az nem fordulhat elő, hogy a szülőnek van valamilyen elképzelése a gyerek neveléséről«, és az iskola nem azt követi. Na most ijedtem meg igazán. Az Istenért, egy árva szót se szóljanak erről a gyerekeknek, az én családomban különösen ne! Ha most megtudják, hogy amit az iskolában tanulniuk kell, az a szülők döntésén múlik, se nappalunk, se éjjelünk nem lesz. Az enyémek a tananyag jelentős részét egész biztosan töröltetni akarnák. […]”

Kedves Ildikó! Senki nem mondott olyat, hogy a gyerekek döntsenek arról, hogy mondjuk mit szeretnének és mit nem szeretnének tanulni. Tehát továbbra sem lehet arról dönteni, ki mit tanuljon. Sőt, tananyagról egyáltalán nem esett szó. Nevelési kérdésekről viszont igen. Nagyon is helyesen. Úgyhogy mielőtt a túlbuzgóság és a harag elfedné a valóságot, gondoltam, idejében szólok, először olvassa el a konkrét törvényt, mielőtt meggondolatlanul összevissza írogat mindent a közösségi hálón.

Aki rendszeresen figyeli a Facebook-kommenteket, arra lehetett figyelmes az utóbbi napokban, hogy egyre megszaporodtak a kormányt támogató hozzászólások. Ez azért van, mert már a baloldali embereknek is elegük van ebből az őrült liberális nyomulásból. Ilyenformán minden Lendvai Ildikóéhoz hasonló poszt egyre csak erősíti a kormány lépéseit, és ezáltal Orbán Viktor pozícióját. Ez pedig valljuk be, egy évvel a választások előtt nem jelent túl sok jót a Gyurcsány-féle szivárványkoalíció kilátásaira.

Kell még valamit mondanom, Ildikó?

(Borítókép: Lendvai Ildikó, az MSZP korábbi elnöke érkezik a párt választmányának ülésére Budapesten, a Villányi úti Konferenciaközpontban 2019. június 1-jén Forrás: MTI/Kovács Attila)

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.