Elkezdődhet a szekszárdi elkerülő út tervezése

Elkezdődhet a szekszárdi elkerülő út tervezése, amelynek megépítéséről még 2018-ban döntött a kormány a Közép-Duna menti térség útfejlesztéseinek részeként – jelentette be a város polgármestere és országgyűlési képviselője csütörtökön Szekszárdon.

Forrás: MTI2019. 10. 10. 16:13
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ács Rezső (Fidesz-KDNP), Szekszárd polgármestere közölte: a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. október 31-i határidővel kiírta a pályázatot az 5126-os számú út terveinek elkészítésére. A tervezésre húsz hónap áll rendelkezésre, a megvalósítás 2023-ban fejeződhet be.

Ismertetése szerint a város keleti határától – a Tolnatej Zrt. üzemétől – a déli városhatárig három kilométer hosszú, kétszer egysávos utat terveznek vasúti felüljáróval és híddal kiegészítve.

Az elkerülő úttól azt várják, hogy lényegesen csökken a belvároson áthaladó forgalom és az ezzel járó légszennyezés – mondta.

Horváth István országgyűlési képviselő (Fidesz) elmondta: a fejlesztésnek köszönhetően az M6-os autópálya teherforgalma elkerüli majd a várost. Az út az egykori szekszárdi húsipari vállalat területén halad majd át, a Keselyűsi út végi y-elágazást körforgalommá alakítják. Azt is lehetővé teszik, hogy a körforgalmon kerékpárral át lehessen menni a gemenci erdő felé – tette hozzá.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.