Embercsempész magyar sofőrt kapott el a rendőrség

Huszonnégy illegális migránst szállított teherautójában egy magyar sofőr, a rendőrök embercsempészés miatt eljárást indítanak ellene – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a rendőrség honlapján.

Forrás: MTI2020. 08. 27. 10:42
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közlemény szerint a rendőrök – négy megyére kiterjedő akcióban – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nemzetközi bűnözés elleni főosztály pécsi osztályának információi alapján állítottak meg egy osztrák rendszámú tehergépkocsit csütörtök reggel az M1-es autópályán, Győr térségében. Az Ausztria felé haladó járműben a magyar sofőrön kívül huszonnégyen utaztak: nyolcan szírnek, tizennégyen afgánnak, ketten Comore-szigetekinek vallották magukat – írták.

Hozzátették: a jármű utasai magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét, valamint személyazonosságukat hitelt érdemlően igazolni nem tudták, ezért a rendőrök a sofőrt és a külföldieket elfogták. Az illegális migránsokat – meghallgatásuk után – a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz, a járművezető ellen embercsempészés miatt eljárást indítanak – olvasható a közleményben.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.