Emlékezés biztonságban

Miközben mécsesekkel, koszorúkkal és régi történetekkel emlékezünk elhunyt szeretteinkre, nem árt, ha az értékeinkre és a testi épségünkre is odafigyelünk. Ez az időszak ugyanis kiváló alkalom a tolvajoknak, hogy a gyanútlanul letett táskákat, lezáratlanul hagyott kerékpárokat, egyéb értéktárgyainkat ellopják – hívták fel a figyelmet a rendőri szervek.

2019. 10. 25. 6:41
null
A temetőben is folyamatosan figyelni kell az értékeinkre Fotó: Bach Máté
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Aki teheti, inkább hétköznap látogassa meg elhunyt szeretteit, ne a halottak napi hétvégén, mert ilyenkor jóval sűrűbb a forgalom a temetők környékén. Sok helyen változik a közlekedési rend, bizonyos utcákba nem lehet behajtani, máshol a várakozási idővel kapcsolatos szabályok változnak meg, és több helyütt forgalomirányításra lehet számítani – hívta fel a figyelmet Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője tegnap a közelgő mindenszentek és halottak napja kapcsán a budapesti Fiumei úti sírkertben.

A temetők környékén a rendőrök elsősorban a forgalmat segítik majd, de a szabálytalanul közlekedőkkel szemben is fellépnek. – Úgy tervezzük meg az útvonalunkat, hogy ne az úton próbáljuk behozni az esetleges késésünket vagy lemaradásunkat, mert az soha nem vezet jóra – szögezte le az ezredes. – Tartsuk szem előtt: kegyelet az elhunytak emlékének és tisztelet a közlekedésben az élőknek, vagyis kicsivel nagyobb követési távolság és kicsivel kisebb sebesség, hogy mindenki biztonságban hazaérjen – fogalmazott.

– Amikor 2016-ban a Fiumei úti sírkert vagyonkezelési feladatait megkaptuk a kormánytól, mindenképpen szerettük volna a sírkert, a temető biztonságát megsokszorozni, biztosítani a kegyelet gyakorlásának nyugodt feltételeit és lehetővé tenni azt, hogy ezen a 66 hektáros területen – amelynek szinte minden szeglete műemléki védelem alatt áll – biztosítsuk az állami nemzeti vagyon és a magánvagyon biztonságát – mondta el Kárpáti Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgató-helyettese, aki szerint a rendőri szervekkel való közös munka és együttműködés a mai napig töretlen és sikeres.

A temetőben is folyamatosan figyelni kell az értékeinkre
Fotó: Bach Máté

A rendőri szervek arra is figyelmeztettek, hogy a temetőbe látogatás alkalmával ne vigyünk magunkkal nagyobb összegű készpénzt, ahogyan az iratainkat és lakáskulcsunkat se tartsuk egy helyen. Amennyiben kerékpárral vagy gépjárművel érkezünk – ha mód van rá –, a kijelölt, őrzött és kivilágított parkolót vegyük igénybe. Győződjünk meg arról is, hogy az utastérben nem hagytunk értéket, vagy ha mégis, a csomagtartóba tegyük át.

A hatóság nem csupán a közúti forgalomban kéri a közlekedőket a fokozott óvatosságra, az őrizetlenül hagyott vagyontárgyak – így a kerékpárok, csomagok, táskák, de még a koszorúk és virágcsokrok is – ugyanis könnyű prédát jelentenek a tolvajoknak. Éppen ezért figyeljünk oda idős rokonainkra is, lehetőség szerint kísérjük el őket. A rendőrökön kívül országszerte több ezer polgárőr lesz szolgálatban, akiktől probléma esetén segítséget lehet kérni. A mindenszentek és halottak napja miatt a közlekedési eszközök is zsúfoltak lesznek, ezeken utazva szintén nem árt, ha a megszokottnál óvatosabbak vagyunk.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.