
Itt vannak az új adatok, meggyőzően vezet a Fidesz
Ismertette kutatási eredményeit a Nézőpont.
A Kecskeméti Városrendészet július 31-én ismét azt tapasztalta, hogy a város központjának legszebb ligetes, árnyékos részén a járókelőket leszólítással zaklató illegális árusok lepték el. A térfigyelő kamerák képeit figyelő közterület-felügyelő, észlelve a jogsértést, a helyszínre irányította a rendészeket, akik a tetten ért szabálysértőket elkísérték a kecskeméti rendőrkapitányságra.
A szabálysértési hatóság az eljárást azonnali hatállyal megindítva a büntetés kiszabása mellett rendelkezett az engedély nélkül árusító, a köznyugalmat megzavaró házalóknál lévő áruk elkobzásáról is.
Német Zsolt, a Kecskeméti Városrendészet intézményvezetője elmondta: második hete tart a polgárokat leszólító árusok kiszorítására elrendelt akció, a jogsértők a jövőben is számolhatnak az áru elkobzására. A kecskeméti parkok, közterületek tisztaságát megőrző ellenőrzésekben hatékonyan működik a város térfigyelő kamerarendszere.
Ismertette kutatási eredményeit a Nézőpont.
Hasznos tanácsok, hogy az első alkalom jó élmény legyen.
A kutatóűrhajóst az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen győztes diákok élőben kérdezhették többek között a súlytalanság hatásairól és az űrben végzett kísérletekről.
Nem tetszik Tseber Rolandnak, hogy lebukott.
Kisgyerekes apuka halt szörnyet az M3-ason
Felháborodtak a pedagógusszervezetek a tiszás tanáron, aki már az óvodásokat is érzékenyítené
Senki nem ültet már ilyen gyümölcsfát, pedig igazi kincs a termése
Lenőni Azahriah mellé
A születésed napja elárulja, mikor jön el idén számodra a boldogság − Derítsd ki, mikor leszel a csúcson
A luxusfeleség: Olena Zelenszka
Hallgatásba burkolózik a drag queen, aki a pride-on gúnyt űzött a kokárdából + videó
Szoboszlai klubja eladta az egyik legnagyobb tehetségét
Takarítás Liverpoolban: távozott egy világbajnok is, Klopp embere
Különleges dámszarvas született a Budakeszi Vadasparkban + fotók
Baloldali megmondóember állt ki a Csík zenekar énekesnője mellett + videó
Milák utódja robbant be?! Magyar Eb-arany pillangón nagy fölénnyel, 16 évesen! + videó
Ismertette kutatási eredményeit a Nézőpont.
Hasznos tanácsok, hogy az első alkalom jó élmény legyen.
A kutatóűrhajóst az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen győztes diákok élőben kérdezhették többek között a súlytalanság hatásairól és az űrben végzett kísérletekről.
Nem tetszik Tseber Rolandnak, hogy lebukott.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.