Felfele bukott parkolómutyi egyik nagyágyúja

Tavaly október 13. óta az ellenzéki városvezetés reaktiválta a 2010 előtti szocialista-szabaddemokrata panoptikumot.

Forrás: pestisracok.hu2020. 04. 18. 12:48
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hihetetlenül erényes, tiszta- és erőskezű főpolgármester fél éves regnálása alatt többször tett már tanúbizonyságot arról, hogy kitűnően választja meg a munkáját segítő “szakembereket” – írja a Pesti Srácok internetes portál.

A lap felidézi, hogy elég csak a havi 30 millió forintot kóstálló, kitűnő adottságokkal rendelkező negyven plusz egy tanácsadóra gondolni, vagy azokra a régi motorosokra, akik a baloldal kifizetőhelyeit kapták meg Karácsony Gergelytől.

Tavaly október 13. óta az ellenzéki városvezetés reaktiválta a 2010 előtti szocialista-szabaddemokrata panoptikumot, olyan figurák tűntek fel, akiket sosem szerettünk volna már látni, ám Gyurcsány Ferenc régi emberei helyet kaptak a húsosfazék körül és engedélyt is kaptak arra, hogy praclijukat mélyen belemárthassák a korábbi városvezetés által főzött javakba. Draskovics Tibor és Havas Szófia megjelenésén kívül felháborító döntés volt, hogy a Rác fürdő felügyelőbizottságának elnöki tisztére azt a Rusznák Imrét jelölték, aki az utóbbi másfél évtized parkolási ügyeinek egyik fajsúlyos szereplője volt, emberei jó része most is börtönben van, vagy bíróság előtt áll, százmilliós vesztegetések és sikkasztás szárad a lelkükön.

A Pesti Srácok korábban részletes összeállítást készített a „Pióca” becenéven emlegetett egykori KISZ-titkár ügyeiről, akit a nyuszi, Karácsony kezei által most új ajándékkal örvendeztetett meg az ünnepek alatt. Rusznák ugyanis felfele bukott, a Rác fürdő éléről a Nagybani Piac igazgatósági tagjává választják a parkolási mutyik emblematikus figuráját, aki nem mellesleg 2011 óta Gyurcsány Ferenc karavánjához csatlakozott. Kecskére a káposztát? Miért ne? – teszi fel a kérdést a Pesti Srácok cikke.

ZAVAROS MÚLT, FÉNYES JÖVŐ

Rusznák kinevezése a Rác fürdő felügyelőbizottságának élére is bicskanyitogató volt, ezt azonban lehet fokozni. A Gyurcsány-féle pirula igen keserű tud lenni, Karácsony azonban víz nélkül lenyelte – fogalmaz az elemző írás – és úgy tűnik, hogy ugyan már korábban is tisztában volt Rusznák múltjával, ám a „kevésbé felelősségteljes megbízatás”, ami a Rác fürdő felügyelőbizottságának elnöki tiszte volt, az kevés lehetett a gyurcsányista politikusnak és persze a csápokat minél messzebbre kanyarító DK-elnöknek, mert most a Nagybani Piacot kapja meg a zavaros múltú, egykori MSZP-s, majd DK-s politikus.

A rendkívül ügyes menekülési stratégia a járvány idején még kifizetődőbb Karácsonynak, akinek nem kell a sajtótájékoztatók után kellemetlen kérdések alól kibújni, vagy kacskaringós léptekkel odébb állni, ha szorul a hurok. Elevenítsük fel egy picit Rusznák múltját, aki úgy látszik minden feladatra (is) alkalmas. A szakszervezeti és nyíltan vállalt kommunista múlttal rendelkező Rusznák vastagon érintett volt a Budapesti Önkormányzati Parkolás (BÖP) vezetőjeként az ott történt visszaélésekkel kapcsolatban, azonban végül csak beosztottjait ítélték el, ő megúszta.

De, mi is történt valójában a BÖP-nél?

A cikk felidézi, hogy Rusznák öt évig töltötte be a BÖP elnöki tisztét, ahol komoly botrányok kerültek napvilágra, embereit leültették 2010 után, őt azonban nem vonták felelősségre. A Rusznák vezette BÖP Kft. folyamatosan a korrupciós botrányok főszereplője volt. Ahogy 2009-ben a Népszabadság írta, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) 2008. június 24-én rendelt el nyomozást a parkolóőrök zsebre bírságolási ügyében. A nyomozást vesztegetés megalapozott gyanúja miatt indították ismeretlen tettes ellen. Egy nappal korábban belső vizsgálat indult a BÖP Kft.-nél egy volt parkolóőr kijelentései miatt, aki nyolc társával együtt azt állította: parkolási díj helyett fix díjat szedtek mintegy ezer autóstól, és ebből feletteseiknek is juttattak. A zsebre bírságolásról először beszámoló Blikk című napilap akkor megkereste a cég vezetőjét, Rusznák Imrét, akinek minderről “állítása szerint fogalma sem volt”. A cikkhez kapcsolódóan a Zoom.hu egy, a hírportál birtokába került hangfelvétel alapján azt írta, hogy Rusznák Imre is tudott a százmilliós vesztegetésekről, hiszen egy 2007-ben felvett beszélgetés során beismerte, hogy tudott arról, hogy pénzt sikkasztanak a parkolási cég emberei, akik azt állították, hogy a pénzből le kellett adni a részüket a főnököknek. Rusznák akkor mégsem tett rendőrségi feljelentést, az ügy pedig 2009-ben robbant igazán. A Fidesz XIII. kerületi, IX. kerületi és fővárosi frakciója 2009 végén kezdeményezte a cég vezetőjének leváltását. Ez lett volna az egyetlen útja a BÖP Kft. egybentartásának, és a parkolási botrányok megszüntetésének. Az MSZP azonban kiállt korábbi fővárosi képviselője, Rusznák Imre mellett, és meggátolta, hogy a cég élén változás történjen.

GYURCSÁNY SEGÍT, HA BAJ VAN

Rusznák tehát a saját pártjának is kellemetlen lett, ugyanis az általa öt éven keresztül vezetett BÖP-nél folyamatosan vesztegetési és sikkasztási botrányok zajlottak, amelyekből perek és ítéletek születtek a 2010 utáni szocialista bukást követően. 2011-ben azonban Rusznák puha talajra esett, hiszen a DK-s Gy. Németh Erzsébet barátjaként Gyurcsány Ferenc segítő keze simogatta meg és segítette fel a földről, ez a protektorátus pedig úgy látszik, hogy azóta is tart. A Rác fürdő után tehát irány a Nagybani Piac vezetése, Karácsony pedig nem mutogathat senkire, mert elvileg egy személyben hozta a döntést, azonban van egy tippünk, hogy ki figyelt szigorú szemekkel a válla fölött, miközben aláírta a kinevezési javaslatokat.

A teljes írás elérhető a Pesti Srácok portálra kattintva.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.