Fidesz: Karácsony pártja egyetlen béremelést sem szavazott meg

Karácsony Gergely pártja egyetlen béremelést sem szavazott meg az elmúlt években – közölte az MTI-vel kedden a Fidesz-frakció.

Forrás: MTI2019. 07. 23. 15:40
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nagyobbik kormánypárt frakciója ezt Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd) parlamenti képviselő keddi budapesti sajtótájékoztatójára reagálva írta. Az ellenzéki politikus azt mondta, a kabinet három hétre szabadságra megy, miközben az elmúlt napok hírei arról szólnak, hogy komoly gondok vannak a pedagógusok, a rendőrök és a tűzoltók bérezésével. Pártja nevében felszólította a kormányt, emelje a tanárok, a tűzoltók és a rendvédelmi dolgozók bérét.

A Fidesz képviselőcsoportja felhívta a figyelmet arra, hogy a Párbeszéd a többi ellenzéki párttal együtt most is elutasította a 2020-as költségvetést, amely – mint írták – a családok támogatásának növelése mellett biztosítja a rendvédelmi béremelés folytatását és a már végrehajtott pedagógusbéremelés finanszírozását.

Úgy fogalmaztak: „A Gyurcsány-korszakban megalázóan alacsony bérekért dolgoztatták a közszféra dolgozót, és még egyhavi bért is elvettek tőlük.” A Fidesz kormányzása óta egyre több béremelés indul a közszférában, amit a gazdasági növekedés tesz lehetővé – tették hozzá a frakció közleményében, kifejtve: átlagosan 50 százalékos emelés volt a pedagógusoknál, a rendőröknél, a katonáknál, 30 százalékos emelés a kormánytisztviselőknél, és 2020-ban is folytatódik a rendvédelmi dolgozók és ápolók béremelése.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.