– A rendkívül alacsony fertőzöttségi adatokból az látszik, hogy véglegesen sikerült letörni a koronavírus-járvány harmadik hullámát – mondta csütörtökön a kormányinfón Gulyás Gergely, majd hozzátette: a pozitív tesztek aránya mindössze egy százalék ma hazánkban, és a tavaly nyárihoz közelítő kedvező fertőzési adatokról számolhatnak be. A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt is közölte, hogy az oltásokkal hazánk lényegesen jobban áll, mint Máltát kivéve bárki az Európai Unióban.

Felháborodtak a pedagógusszervezetek a tiszás tanáron, aki már az óvodásokat is érzékenyítené
A Budapest Pride-on részt vevő tanár bevallotta, hogy az iskolájában is tartanak érzékenyítő foglalkozásokat.