Gyurcsány Ferenc nevét kevesen hozzák összefüggésbe az olajjal, holott az egykori kormányfő vagyonosodásában nyilvánvalóan szerepe volt a Fortus Rt.-nek is. Ez volt az a cég, amely vélhetően a titkosszolgálati bábáskodás mellett létrehozott Energol Rt. egyik beszállítója volt. Legalábbis erről árulkodnak a korabeli dokumentumok. Igaz, a Fortus képviselői később azzal védekeztek, hogy tudtukon kívül, csak papíron, hamis számlákon keresztül vettek részt az ügyletekben.

Majdnem háromezer helyen dolgozott a vihar miatt a katasztrófavédelem – újabb zivatarok jöhetnek ma
A HungaroMet piros jelzést is kiadhat a heves zivatarok és a 110 kilométer per óra feletti szélrohamok miatt.