Hazugsággal kampányolt Karácsony Gergely

A baloldal miniszterelnök-jelölti pozíciójára készülő Karácsony Gergely a 2018-as választási kampányát hazugsággal indította, valótlanul állította, hogy doktori (PhD) fokozata van. A képzést azóta sem fejezte be, többek között a nyelvvizsga hiánya miatt. Nem ez az első eset, hogy a baloldal lehetséges miniszterelnök-jelöltje nem mond igazat, ugyanis az elmúlt napokban a nyelvtudása miatt volt kénytelen magyarázkodni, amikor azt állította, hogy van nyelvvizsgája, miközben csak egy lektorátusi igazolása van angol nyelvből.

2021. 05. 15. 6:40
A baloldalon elfogadottá vált az antiszemitizmus és a fenyegetőzés
A volt miniszterelnök emberein keresztül a háttérből tartja kezében a gyeplőt a Budapesti Önkormányzatnál. Fotó: Arpad Kurucz
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hazugsággal indította Karácsony Gergely, 2018-ban az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjeként országgyűlési választási kampányát, amikor a pártja honlapján közzétett bemutatkozásában azt állította, hogy 2007-ben az ELTE ÁJK Politikatudományi Intézetében doktori (PhD) fokozatot szerzett.

A jelenlegi főpolgármester akkor állítását cáfolja, hogy egyrészt csak 2007-ben kezdte meg a tanulmányait az említett intézményben. Másrészt a tudományos fokozat megszerzéséhez két nyelvvizsga is szükséges, azonban a baloldal újfent lehetséges miniszterelnök-jelöltjéről azóta kiderült, hogy nincs egyetlen nyelvvizsgája sem.

A lektorátusi papír ugyanis nem feleltethető meg a klasszikus, államilag elismert középfokú nyelvvizsga-bizonyítványnak, amit az egyetemek szabályzatai kimeneti követelményként előírnak. Karácsony később sem fejezte be a képzést, egyrészt a politikai életben történő feltűnése, másrészt a képzés teljesítéséhez szükséges szigorú nyelvvizsga-követelmények hiánya miatt.

A jelenlegi főpolgármester már korábban döntött arról, hogy kivel dolgozik együtt
Fotó: Magyar Hírlap

Lapunk alkalmasságát firtató cikkére válaszul a főpolgármester dühös hangú bejegyzést tett közzé a Facebook-oldalán, amiben a nyelvtudásával kapcsolatos kérdéseket kerülte, helyette viszont beszámolt arról, hogy gyerekkorától kezdődően milyen iskolákba járt.

Karácsony Gergely megerősített lapunk információját, hogy korábbi, középfokú nyelvizsgával kapcsolatos sejtetésével szemben mindössze az ELTE Bölcsészettudományi Kar – azóta már megszűnt – idegen nyelvi lektorátusán kapott igazolást arról, hogy angol nyelven beszél, de továbbiakat nem árult el a kérdéses igazolással kapcsolatban.

Az már csak ráadás, hogy a fenti hiányosságok miatt Karácsony adjunktusi pályaíve is több mint furcsa, amivel a Magyar Nemzet szintén részletesen foglalkozott.

Kevéssé ismert tény, de egy másik doktori iskolába is jelentkezett Karácsony, amit szintén nem fejezett be.

Még 2000-ben – miután az ELTE Szociológiai és Szociálpolitikai Intézetében szociológia diplomát szerzett – a Budapesti Corvinus Egyetemen kezdte meg első doktori képzését. Az életrajza szerint 2000 óta rendszeresen publikál a nyomtatott sajtóban, több tucat tanulmánya jelent meg akadémiai folyóiratokban, tanulmánykötetekben, azonban a Corvinusról 2003-ban pont amiatt tanácsolták el, hogy nem teljesítette a tudományos képzés kötelezettségeit. Ennek ellenére Karácsony a Budapesti Corvinus Egyetem politikatudományi intézetének az oktatója lett, először tanársegédi, majd 2008-tól adjunktusi beosztásban, nyelvvizsga és tudományos fokozat nélkül, tehát megelőlegezett bizalomból dolgozhatott az egyetemen.

Karácsony a kérdéses időszak során a Medián közvélemény-kutató intézet kutatásvezetője, majd kutatási igazgatója volt. Ekkor dolgozott a Miniszterelnöki Hivatalnak is, ahol családi cége 2006 és 2009 között több tíz millió forint értékű tanácsadói megbízást kapott a szocialista–szabad demokrata Gyurcsány-kormánytól.

 

Karácsony Gergely a hét elején annak kapcsán volt kénytelen magyarázkodni, hogy kérdések merültek fel a nyelvtudásával, pontosan annak hiányával kapcsolatban. A baloldal lehetséges miniszterelnök-jelöltje múlt héten a The Economistnak adott interjút tolmács segítségével, amelyben a közte és az Orbán Viktor miniszterelnök közötti testalkatbeli különbségből a politikai képességekre igyekezett következtetni. Karácsony a botrányos „body shaming” után arról kezdett magyarázkodni, hogy milyen különbségek vannak Orbán Viktor és az ő, mint kiderült, nem létező idegennyelv-tudása között.

Ma bejelentheti az indulást

„Szombaton nézzetek rá a Facebook-oldalamra, meg akarok mutatni valamit” – írta közösségi oldalán Karácsony Gergely megjegyezve, hogy élő adásban 16.30-tól lesz, „de egész nap érdemes lesz követni”. A bejegyzés megerősíti a Magyar Nemzet múlt heti értesülését, miszerint a főpolgármester várhatóan ma jelenti be, hogy elindul a baloldal miniszterelnök-jelölti előválasztásán. A főpolgármester várható bejelentkezését teszi egyértelművé pártja, a Párbeszéd tegnapi közleménye, mely szerint őt kérik fel miniszterelnök-jelöltnek. Ezt megelőzően a törpepárt botrányhős országgyűlési képviselője, Tordai Bence már egy Karácsonyt ábrázoló kitűzőt viselt a Partizán minapi adásában, ahol a momentumos Berg Dániellel vitázott. Sokatmondó az is, hogy Tordai a vitát záró beszédében megjegyezte, szeretné, ha Karácsony Gergely – amennyiben elindul az előválasztáson –, számíthatna a választók támogatására. – Karácsony Gergely The Economist-interjúja a kenet, ami jelen esetben azt jelenti, hogy a globális nagytőke mellette van. A lap ugyanis a globális nagytőke üzenőfala – mondta a Magyar Nemzetnek Kiszelly Zoltán, a Századvég politikai elemzések központjának az igazgatója. (B. Á.)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.