Mindez igazolni látszik, hogy az egész baloldali összefogás egy előre kidogozott forgatókönyv szerint zajlik, aminek a szerzője Gyurcsány Ferenc. „Tíz évem van abban, hogy miközben nemcsak a mai kormányoldal, de a mai ellenzéki oldal egy része is – mondjuk úgy – fenntartásokkal figyeli mindazt, amit csinálok, most ott tartunk, hogy közös lista, közös egyéni jelöltek, közös miniszterelnök-jelölt lesz. Itt tartunk tíz év után. Az vagyok, aki ezt csinálja” – mondta a DK elnöke a Telex.hu-nak adott interjújában decemberben. Mint fogalmazott, „a közös miniszterelnök-jelölt lesz az ellenzék vezetője. Nem kétséges. Lassan megtaláljuk ezt a személyt, és mögötte egységes lesz a tábor. Hogy addig melyikünk, milyen módon segíti ezt a folyamatot, az nyilván minden pártelnök vagy politikai szereplő esetében különbözik. Ahol most maga ül a nappalimban, ott sokan megfordulnak mostanában. Én pedig reggeltől estig csak ülök itt, és beszélgetek. Semmi mást nem csinálok, ülök és beszélgetek.”
Látványos belépőre készül Karácsony Gergely
Újszerű, nem egy mozzanathoz köthető módon, várhatóan jövő hétvégén jelenti be Karácsony Gergely, hogy indul a baloldal miniszterelnök-jelölti előválasztásán – értesült a Magyar Nemzet. Karácsony egyik leghangsúlyosabb kampányüzenete az önkormányzatok helyzete lesz, de témái között szerepelnek majd a szociális igazságosság, illetve a zöldügyek is. Mindeközben a kormánypártisággal aligha vádolható Népszava erősítette meg, hogy a baloldali előválasztás nem a választók akaratáról, sokkal inkább a pártok közötti háttéralkukról szól.

Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en


















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!