Heisler András beperli Köves Slomót

A hazai zsidó szervezetek közti feszültség alapja a magyarországi zsidó felekezeteknek nyújtott örökjáradék volt.

Hertelendy Gábor
2021. 05. 06. 19:04
HEISLER András
Miskolc, 2018. december 3. Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke beszél a nyolcnapos zsidó vallási ünnep, a hanuka második napján a gyertyagyújtás előtt Miskolcon 2018. december 3-án. MTI/Czeglédi Zsolt Fotó: Czeglédi Zsolt
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Kíváncsian várom a Heisler András által benyújtott keresetlevelet, és természetesen állok elébe minden legitim vallási bíróság idézésének – nyilatkozta lapunknak Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezetője annak kapcsán, hogy a Magyarországi Zsidó Hitközségek (Mazsihisz) elnöke pert indított ellene rágalmazás és becsületsértés vádjával. A Mazsihisz vezetője azzal indokolta döntését, hogy „Köves Slomó [...] az elmúlt időszakban, több alkalommal tett a közvélemény előtt rám nézve sértő megjegyzéseket.” – Legutóbb „ateistának” és „Isten létezésében bizonytalan textilvállalkozónak” nevezett – állította Heisler András, aki bírósági keresetét a Frölich Róbert rabbi által neológ vallási bíróságnak nyújtotta be.

Köves Slomó azt mondta, állításai igazságának megítélése nem nehéz feladat,

„mert egyrészt köztudott, hogy Heisler András egy becsődölt textilvállalkozó, másrészt a sajtóban fél éve megjelent interjúban, a hitét firtató kérdésre Heisler maga vallotta be, hogy az ő életében 1986. október 23-án volt az utolsó olyan pillanat, amikor »nem lehetett nem hinni« a gondviselésben.”

 

Köves Slomó rabbi kíváncsian várja a Mazsihisz elnökének bírósági keresetlevelét

Az ügy előzménye, hogy az EMIH az orthodox hitközséggel (MAOIH) közösen egy jeruzsálemi vallási bírósághoz fordultak a magyarországi zsidó felekezeteknek nyújtott örökjáradék elosztásának felülvizsgálata kapcsán. A Mazsihisz azonban azt közölte, hogy nem ismeri el a jeruzsálemi Bét Din joghatóságát az örökjáradék ügyében, és alperesként nem lép be a perbe, mondván, „tiltakozunk minden olyan kísérlet ellen, amely a magyar zsidóságot legitim módon képviselő Mazsihiszt és a magyar államot külföldi vallási bíróság elé kívánja kényszeríteni”.

Feldmájer Péter egykori Mazsihisz-elnök a neokohn.hu-nak azt mondta:

a jeruzsálemi rabbinátus bíróság döntését „a magyar bíróságoknak, a magyar végrehajtási rendszernek végre kell hajtania”.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.