Hollik István: A Fidesz és az Európai Néppárt közötti vita a bevándorlásról szól

Hollik István kormányszóvivő szerint a bevándorlásról szól a Fidesz és az Európai Néppárt (EPP) közötti vita, amelynek végén eldől, hogy a szervezetben többségben vannak-e azok a kereszténydemokrata pártok, amelyek szerint a nemzetek Európájára, a családok, a gyermekvállalás támogatására és a migráció megállítására van szükség.

Forrás: MTI2019. 03. 07. 22:31
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hollik István csütörtökön az M1 aktuális csatornán azt mondta: van vitarendező párbeszéd a Fidesz és az EPP között, a magyar miniszterelnök folytat tárgyalásokat. Úgy fogalmazott: beszivárgott a Néppártba az a liberális nézet, amely szerint a bevándorlás szükséges és jó Európának, így a párton belül folytatják le a liberálisok és a kereszténydemokraták vitáját.

Hangsúlyozta: a választók arra hatalmazták fel a kormányt, hogy az európai keresztény kultúrát védjék, a migrációt állítsák meg, és ez fontosabb, mint a Néppárton belüli fegyelem.

A kormányszóvivő közölte: nyíltan, őszintén elmondják az álláspontjukat és tiszteletben tartják azon tagpártok véleményét, amelyek ellentétes nézeteket vallanak, csak azt kérik, az ő álláspontjukat is tartsák tiszteletben.

A kormányszóvivő jó folyamatnak nevezte, hogy végre arról beszélnek az EPP-ben, ami az embereket érdekli, mivel a bevándorlás olyan ügy, amely alapvetően befolyásolja Európa jövőjét. A Fideszről szóló vita előremozdíthatja a Néppártot – tette hozzá.

Hollik István megismételte, hogy a kormány eredeti tervei szerint kerülnek le jövő héten a „brüsszeli tervekről szóló tájékoztatási akció” plakátjai és jönnek helyettük a családvédelmi akcióról szólók.

Kitért arra is, amit Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentett, hogy a hét családpolitikai intézkedés közül a bölcsődei fejlesztés azonnal elindul, 2022-re vállalta a kormány, hogy annyi bölcsődei férőhelyet alakítanak ki, amennyire szükség van, július 1-jétől vehető igénybe a babaváró támogatás, a csok-hitelek kiszélesítése, a hitelelengedés és a családi autóvásárlás, a nagyszülői gyed, és a négygyermekes anyák szja-mentessége pedig jövő év január elsejétől lép hatályba.

Hozzáfűzte: az ezzel kapcsolatos törvény- illetve rendeletmódosításokat a kormány várhatóan pénteken vagy szombaton beterjeszti az Országgyűlés elé, hogy meg lehessen kezdeni a vitát jövő héten.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.