„2010 óta egy diktatúra jött létre hazánkban. Diktátorokkal, egyeduralkodókkal történő »dialógus« súlyos károkat előidéző kontraproduktív vállalkozás: több mint bűn, súlyos politikai hiba. Az ellenállás többé nem folyhat a hagyományos keretek között: minden megtámadott intézmény a demokráciáért és a szabadságért küzd, a szakpolitikai ellenállás korszakának vége” – írta a 444-en a Demokratikus Koalíció udvari filozófusa, Gábor György.

Felháborodtak a pedagógusszervezetek a tiszás tanáron, aki már az óvodásokat is érzékenyítené
A Budapest Pride-on részt vevő tanár bevallotta, hogy az iskolájában is tartanak érzékenyítő foglalkozásokat.