Ítélet: Czeglédy Csaba valótlanul vádaskodott

A Czeglédy vezette Human Operator Zrt.-hez kapcsolódó bűnszervezet ügyében februárban emeltek vádat költségvetési csalás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt.

Szemán
2019. 10. 10. 10:57
null
Törvényes volt a letartóztatás meghosszabbítása Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az első- és a másodfokú bíróság is kimondta, hogy a 6,3 milliárdos költségvetési csalás és egyéb bűncselekmények miatt büntetőeljárás alá vont Czeglédy Csaba letartóztatásának meghosszabbítását 2018 augusztusában indítványozó ügyész nem követett el bűncselekményt, munkája során törvényesen járt el. A korábban az MSZP, Gyurcsány Ferenc, illetve az Altus jogi képviseletét is ellátó Czeglédy 2018 szeptemberében hivatali visszaélés miatt feljelentést tett a kényszerintézkedés meghosszabbítását indítványozó ügyész ellen. Szerinte a vádhatóság képviselője „szelektált” a rendelkezésre álló okirati bizonyítékok között, amely magatartásával hivatali kötelességét megszegte, hivatali helyzetével visszaélt.

Törvényes volt a letartóztatás meghosszabbítása
Fotó: Havran Zoltán

A Központi Nyomozó Főügyészség a feljelentést bűncselekmény hiányában elutasította, amely döntéssel szemben előterjesztett panaszt a Legfőbb Ügyészség ugyancsak alaptalannak tartotta. Czeglédy azonban tovább ütötte a vasat, és pótmagánvádlóként lépett fel, továbbra is azt állítva, hogy az ügyész bűncselekményt követett el a sérelmére. A Szolnoki Járásbíróság idén májusban az indítványát elutasította, a fellebbezést elbíráló Szolnoki Törvényszék pedig szeptemberben helybenhagyta az elsőfokú határozatot. A Legfőbb Ügyészség szerdán közölte a Magyar Nemzettel: a bíróság egyértelműen megerősítette azt, hogy az ügyész törvényesen, az anyagi és az eljárási jogszabályokat teljeskörűen betartva járt el, Czeglédy támadása minden alapot nélkülöz.

Czeglédy Csaba és társai ügye október 21-én folytatódik a Szegedi Törvényszéken. A Czeglédy vezette Human Operator Zrt.-hez kapcsolódó bűnszervezet ügyében februárban emeltek vádat költségvetési csalás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.