Jó ürügyet ad a koronavírus-járvány az ellenzéknek

Miközben a kormány tájékoztató kampányt indított a koronavírus miatt, a Demokratikus Koalíció (DK) azzal támadja a kabinetet, hogy nem tesz semmit a járvány elleni védekezés érdekében. A DK Románia nemtetszését is kiváltotta, amikor az Észak-Olaszországban dolgozó román vendégmunkásokat emlegette a koronavírus terjedése kapcsán.

Magyar Nemzet
2020. 03. 09. 10:41
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyar kormány az egyetlen a világon, amely a koronavírus idején nem a védekezésre, hanem propagandára és agymosásra költi az emberek pénzét – erről beszélt Molnár Csaba (képünkön) a Gyurcsány-párt Facebook-oldalára szombaton kitett videóbejegyzésében. Az ellenzéki politikus a DK nevében azt követelte, hogy a kormány halassza el a nemzeti konzultációt, és kezdje meg a koronavírus elleni védekezést. – Mutassák meg, hogy egy valós veszélytől képesek megvédeni az országot, nem csak olyan kitalált veszélyektől, mint Brüsszel vagy Soros! – hangsúlyozta Molnár Csaba, akinek a figyelmét bizonyára elkerülte, hogy még a múlt héten megjelent a kormány tájékoztató filmje a koronavírussal kapcsolatban. Erről korábban Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára tett bejelentést, hozzátéve, a tájékoztatásban a megelőzésre fókuszáltak, és külön hangsúlyt kapott, hogy lázzal járó betegség esetén mindenki telefonon jelentkezzen orvosánál.

Fotó: MTI/Kovács Attila

Közben a DK külföldön is borzolja a kedélyeket a koronavírussal kapcsolatban. A Népszava emlékeztetett arra, hogy Molnár Csaba még február végén ostorozta a magyar kormányt azzal: miért nem vezetett be a közúti határokon járványügyi ellenőrzést, hogy kiszűrjék az Észak-Olaszországból érkező, Magyarországon áthaladó román vendégmunkásokat, a potenciális koronavírus-fertőzötteket. A lap úgy értesült, a sajtótájékoztató után Románia Budapestre akkreditált nagykövete levelet írt Gyurcsány Ferencnek, magyarázatot kérve az ügy kapcsán. A napi­lap szerint a nagykövet számonkérte a sajtótájékoztató hangnemét, és azt írta, hogy eddig nem tapasztaltak hasonló „populista megnyilvánulást” a párttól. A DK a Népszava érdeklődésére azt közölte: a diplomácia szabályainak megfelelően tájékoztatták a nagykövetet.

Sajátos közleményt adott ki szombaton az MSZP nevében Kunhalmi Ágnes is, amely rendhagyó módon kizárólag olyan kérdéseket tartalmazott, amelyeket a Klebelsberg Központnak tettek fel a koronavírussal kapcsolatban. Többek között arról érdeklődtek, hogy készíttettek-e vészhelyzeti forgatókönyvet az iskoláknak. A központ azt válaszolta, hogy a feltett kérdéseik közül az értelmezhetőkre a válasz: igen.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.