főpolgármester
Ursula von der Leyennel parolázik Karácsony, pedig Budapesten lenne tennivalója
Az Európai Bizottság elnöke magához hívatta a főpolgármestert.
Mindig a kutya gazdája a felelős
A hatályos, európai rendelkezésekkel megegyező magyar, felelős állattartásra vonatkozó jogszabályok szerint a kutya sem lakott, sem természeti területen nem kóborolhat szabadon. A kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló kormányrendelet értelmében a kutya tulajdonosa a büntetőjogi szankciók mellett felelős az általa tartott állat által okozott kár megtérítésért is.
Vadgazdálkodási szakértők szerint a hazai vadászterületeken az 1970-es évek végén még ötvenezernél is több kóbor ebet ejtettek el, a közelmúlt statisztikái szerint átlagosan évi kétezer, csip nélküli, erdőkön, mezőkön kirakott, ott egyedül megélni kényszerülő, elvadult, emberre és vadakra is veszélyes kutya kerül terítékre.
Az Európai Bizottság elnöke magához hívatta a főpolgármestert.
A kerületet vezető Baranyi Krisztina úgy tesz, mintha semmi sem történt volna.
A Real–PR 93. felmérése szerint csak a nagypártok erősödtek.
Szélvihar és kiadós mennyiségű eső miatt adtak ki a figyelmeztetést.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.