Karácsony még sosem volt részeg

Karácsony Gergely saját bevallása szerint sem az a férfi, aki fél kézzel bármilyen bútort megszerel vagy tövig nyomja a gázpedált, hiszen nem műszaki ember, és jogosítványt sem szerzett. Részeg sem volt még életében, egyszer unicumozott, az is Gyurcsány miatt volt, és inkább a citromfűteára esküszik, mert az megnyugtatja.

Schmidt Gábor
2021. 07. 27. 7:09
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Amikor egyetemista koromban hazamentem, és édesanyám mondta, hogy leszakadt a konyhaszekrényen a polc, és szereld vissza, akkor azt mondtam neki, hogy anyám, én humán értelmiségi vagyok – mondta Karácsony Gergely három éve az MSZP–Párbeszéd és a Válasszunk! 2018 csoport fórumán azzal kapcsolatban, hogy le tudná-e vágni drótvágóval a határvédő kerítést vagy sem.

Többször nyilatkozta azt is, hogy autó helyett biciklivel jár, mert nem sikerült jogosítványt szereznie. Egyik legutóbbi kampányrendezvényén pedig az alkoholhoz fűződő viszonya került szóba, ahol kiderült, hogy a Párbeszéd társelnöke még sosem volt részeg.

A Karácsonyhoz köthető 99 Mozgalom múlt pénteki, szombathelyi fórumán szóba került, hogy a baloldal jelöltjei hányszor voltak ittasak a vasi megyeszékhelyen. A Vaol.hu beszámolója szerint az eseményt felkonferáló Hajós András vetette fel a témát: „Sajnos voltam ittas is már Szombathelyen. De ez régen volt, és fiatal voltam.” Nemény András MSZP-s polgármester ezt úgy folytatta: „Ha egy vallomással kéne kezdenem, (…) azért már én is voltam úgy, hogy legalább egy picit ittas voltam Szombathelyen. De ki nem, aki ebben a városban él?!” Később pedig Karácsony Gergely felelevenítette Szent Márton történetét, ahogy megosztotta köpenyét a rászorulóval. Majd ehhez fűződően arról beszélt: „Nem vagyok szent, bár nem voltam még részeg Szombathelyen, ez kétségtelen. Sőt valójában soha életemben nem voltam részeg, hogy mondjak valami bulváros elemet.”

Karácsony Gergely főpolgármester és Gyurcsány Ferenc a DK elnöke

Emlékezetes, hogy Karácsonynak éppen Gyurcsány Ferenc miatt kellett feladnia józanságát.

„Nem tagadom, néhány Unicumot meg kellett innom ma, hogy elviseljem a helyzetet, nem szeretem, hogy így alakult, de ez van” – ezzel kommentálta 2014-ben a Párbeszéd jelenlegi társelnöke, amikor elfogadták a Gyurcsány Ferenc harmadik országos listás helyét jelentő ellenzéki megállapodást.

Karácsony kalandjai az alkohollal itt véget is értek. 2018 tavaszán, a választások előtt a politikus a HVG-nek úgy nyilatkozott: „Már nem kell Unicum semmihez. Inkább politikai racionalitás meg citromfűtea. Azt sokat ittam a kampányban, hogy nyugodt maradjak, szerintem sikerült.”

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.