Három, kínos egybehangzó szakvélemény is Gyárfáséknak

Három egybehangzó szakvélemény is kínos a Fenyő János meggyilkolásának felbujtásával vádolt Gyárfás Tamás és a gyilkosság kiközvetítésével vádolt Portik Tamás számára. Nem véletlen, hogy óriási vehemenciával esett a szakértőknek és megállapításaiknak a két vádlott és a két védő. A per legutóbbi tárgyalásáról a Hír TV Riasztás című bűnügyi magazinja a ma esti adásában számol be.

2021. 04. 27. 13:00
null
Gyárfás Tamás (balra) ügyvédjével, Zamecsnik Péterrel a Fővárosi Törvényszék folyosóján Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nézzük a Riasztás beszámolóját, amely részben lapunk tudósítására épül.

Perdöntők lehetnek a szakvélemények

A legutóbbi két tárgyalásra a Fővárosi Törvényszékre Portik Tamást biztonsági okok miatt a börtönből, az egyik nyelvész szakértőt pedig egészségügyi állapota miatt otthonról kapcsolták, a média képviselői az egész tárgyalást egy kivetítőn követhették. A három igazságügyi nyelvész szakértő elemezte a Gyárfás és Portik között zajlott beszélgetéseket, melyeket utóbbi titokban rögzített.

Az egyik bizonyítékként szolgáló beszélgetésből közlünk egy részletet:

„P.: Én most zsaroltalak téged?

Gy.: Hát ezzel ez kész zsarolás, hogy én be vagyok szorítva, mert neked már mindegy.

P.: Akkor jó, akkor jó, akkor én fölvállalom ezt, én megzsaroltalak téged, mert én azt gondolom, hogy te folyamatosan nyomorítasz és ennyivel, ennyivel nem adtad a lehetőséget.”

A három szakértő összesen több mint százoldalas szakértői véleménye 18 olyan kérdésre válaszol, melyeket Póta Péter bíró fogalmazott meg. Lapunk úgy tudja, a három szakértő egymástól függetlenül jutott ugyanarra minden kérdéssel kapcsolatban. A szakvélemény egyáltalán nem kedvez a vádlottaknak, úgy is fogalmazhatnánk, hogy bombát dobott a védelem soraiba – idézte lapunkat a Riasztás.

– A szakértői véleményre érkezett védői észrevétel hangsúlyozza és a bíró úr ismertetni fogja, hogy kétségbe vonja az elfogulatlanságot és a pártatlanságot a szakértői vélemény elkészítése kapcsán. Tisztelt szakértő asszony, még egyszer megkérdezem, önök, mind a hárman elfogulatlanul tudtak szakértői véleményt adni? Nem befolyásolta önöket senki és semmi a szakértői vélemény elkészítésekor? – kérdezte a vádat képviselő ügyész. Ránki Sára határozott nemmel felelt.

Portik Tamás azonnal elvesztette a türelmét a szakvélemény hallatán, és hazugsággal illette a készítőket, elsősorban Ránki Sárát. Szerinte

valótlant állít a szakvélemény... azt feltételezi, hogy a vádat képviseli a szakértő asszony. […], merthogy „lényeges dolgokban hazudott a tisztelt hölgy.”

A szakértői csoport két jelenlévő tagja, Ránki Sára és Kálmán László visszautasították az elfogultság vádját, kijelentették, hogy még a vádiratot sem olvasták, hogy az se befolyásolhassa őket a munkájukban.

Portik Tamás a büntetés-végrehajtási intézet tárgyalótermében a Fenyő-gyilkosság miatt indult perben
Fotó: HírTV Riasztás

Gyárfás Tamás nem támadott csípőből, helyette konkrét példákkal támasztotta alá azon álláspontját, mely szerint a szakértői véleményben anomáliák tucatjai szerepelnek. – Sok példa van, itt van hatszáz kiló anyag – mondom viccesen – sok ezer oldal vagy sok száz oldal, ahogy ezt feldolgoztuk, ilyenfajta anomáliák és figyelmetlenségek többször előfordulnak.

Én nem azt mondom, hogy pártos vagy pártatlan, azt mondom, hogy megalapozatlan kijelentések vannak, és ilyet egy szakértői véleménynek, ami egy ember életét vagy két ember életét döntő módon befolyásolja, hogy hazamegyünk, boldogan élünk vagy a cellában üldögél, nem lehet leírni

– fogalmazott Gyárfás Tamás.

Az ügyész leszögezte: a vádlottak korábban sem a szakértők kirendelése, sem a bíró által feltett kérdések ellen nem emeltek panaszt vagy kifogást. A vádlottak azért támadják a szakértői véleményt, mert az számukra kedvezőtlen megállapításokat tartalmaz.

Nincs manipuláció

Nézzük, melyek ezek a megállapítások. Az egyik ilyen kérdés, hogy összevágták-e a felvételeket, mint ahogy azt Portik állítja.

– Azt el kívánom mondani, hogy engem nyomatékosan megkértek – Drobilics Gábor (Portik néhai bűnözői mentora – a szerző) és a rendőrök – hogy keressem fel többek között Princz urat (Princz Gábor, a Postabank volt elnöke – a szerző), Gyárfás urat, további embereket, és adjam a szájukba, mintha közük lenne bűncselekményekhez. Továbbá a beszélgetésekről legyen hangfelvétel. Jelezném bíró úr, hogy manipuláltak és hiányosak a hangfelvételek – mondta Portik Tamás.

Ezzel ellentétben a szakvélemény szerint

a két vádlott beszélgetése mindvégig koherens, összefüggő, a felvétel nem manipulált, nem vágott. A rosszul hallható részeket leszámítva nem tartalmaznak ugrásokat vagy utólagos összeillesztésre utaló jeleket.

A szakértők megállapították, hogy a beszélgetések során a két vádlott érti egymást, a társalgásuk sikeresnek mondható. A bíró egyik kérdése arra irányult, hogy megállapítható-e a vádlottak között alá- és fölérendeltségi, esetleg függő viszony, és ha igen, akkor ezt mely szövegrészek támasztják alá.

A szakvélemény szerint a szövegrészekből kiderül, hogy Portik Tamás a múltban legalább egy szívességet tett Gyárfás Tamásnak, és ezért Gyárfás cserébe felajánlotta a segítségét. Nem segít a vádlottak védekezésében az a megállapítás sem, miszerint a vádlottak beszélgetésében nincs manipuláció.

Gyárfás Tamás azonban másként látja ezt is. – Soha nem bíztam őt meg. És ő mindenféle furfanggal – hol metaforával, hol egyéb megközelítéssel, mindig fokozottabb agresszivitással akart arra késztetni, és szerintem magával is ellentmondásba kerül – hogy én őt megbíztam – mondta.

– Egyet nem értek ebben az egész gondolatmenetben: ha Portik Tamást megbízza a rendőrség azzal, hogy egy ilyen típusú csapdát állítson önnek, teljesen biztos vagyok abban, hogy egy ilyen megállapodást írásba foglal a rendőrség. [Portik hangosan felröhög] Portik Tamás urat – ha még egyszer kinevet – kivezettetem a tárgyalóteremből – vettette közbe Póta Péter bíró.

[...]

Gyárfás Tamás a múlt heti második tárgyalási napon visszatért a kérdéshez.

– Egy: ha a rendőrség bízta meg, akkor a rendőrséggel bármilyen módon, nem tudom hogyan, te mondhatsz amit akarsz, a Gyárfásról akarjuk megkapni azt a választ, hogy benne voltam. Kettő: ha Drobilich bízta meg, szedjen ki valamit Gyárfásból, és akkor saját hasznunkra tudunk erőt kovácsolni, pénzt kérünk tőle, ingatlant kérünk, támogatást kérünk. Három: csak Portik Tamás önös érdekét akarta képviselni, akkor pedig végképp azt a részt használja, amit akar, a magnófelvételekből – fejtette ki a volt sportvezető, médiaproducer.

A szakértők megállapítása szerint tehát Portik Tamás segített Gyárfás Tamásnak valamiben. A párbeszédek egy részében metaforákat használnak, ezek a dekódolás alapján bűncselekményre utalnak, és megállapítja azt is, hogy Gyárfásra nem volt jellemző az irónia a rögzített beszélgetésekben.

A Magyar Nemzet tárgyalási beharangozóját itt, a tudósításait itt és itt olvashatják.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.