A házelnök a Reformátusok szárszói konferenciáján Trócsányi László európai parlamenti képviselővel és Bogárdi Szabó Istvánnal, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnökével beszélgetett a kereszténydemokráciáról és az egyházak közéleti szerepvállalásáról csütörtök este Balatonszárszón.
A kereszténydemokrácia egyensúlyt tart az egyén és a közösség jogai és felelősségei között – mondta Kövér László.
A házelnök szerint a kereszténydemokrácia olyan fogalompárokkal írható le, mint egyén és közösség, szabadság és rend, jog és kötelezettség.
Az európai civilizáció ezek egyensúlyban tartásának köszönhette „világraszóló sikerét”, és most „halálos veszedelme is ennek az egyensúlyrendszernek a megbomlásából fakad” – fogalmazott.
Megítélése szerint a liberális demokrácia ott lépett tévútra, amikor totálissá tette az egyéni szabadságjogokat. Ha mindenkinek mindenhez joga van, az káoszhoz vezet. A közösség felszámolja önmagát, mert ha „semmilyen közös meggyőződés nem tart össze bennünket, akkor nem vagyunk még horda sem, akkor magányos hiénák vagyunk, akik bármikor hajlandók átharapni saját fajtársaink torkát is” – mondta.
Hozzátette: mára „odáig jutottunk”, hogy mindent, így a „biológia törvényeit is szabadságunkban áll megtagadni”.
Kövér László az állam és egyház szerepéről szólva „kommunista találmánynak” nevezte, hogy a politika és a vallás két különböző dolog.
Megítélése szerint sem a politika, sem az egyházi vezetés nem találta meg az elmúlt 30 évben azt a normális együttműködési módot, amely talán a két világháború között többé-kevésbé megvolt. Akkoriban ugyanis a történelmi egyházak egyértelmű igazodási pontot jelentettek a társadalom számára politikai hovatartozástól függetlenül.
Ma „meg kell tanulnunk egymás mellett, egymásért dolgozva a saját szerepünket kialakítani”, anélkül, hogy az állam beleavatkozna az egyházak belső életébe. Ugyanakkor az egyházaknak is meg kell tanulniuk „értelmesen segíteni azon célok megvalósulását, amelyeket ők is magukénak vallanak”.
Az egyházak értékrendi szempontú kritikájára szükség van, és sokszor nem mennek el addig sem a kritikában, ameddig az segítség lenne – mondta.
Hozzátette: van, amikor betöltik ezt a funkciójukat, a bevándorlás kérdése körül kibontakozó vita például hasznos volt azokkal az egyházi vezetőkkel is, akik a kormány politikájával ellentétes, a Vatikán hivatalos álláspontjához igazodó nézőpontot fogalmaztak meg.
Trócsányi László szerint az egyházak a társadalomba ágyazottan élnek, és felelősségük, hogy figyeljék a világi rend működését, és jelezzék, ha a világi rend képviselői nem lépnek, amikor kellene, vagy nem megfelelően lépnek egy adott helyzetben.
Kiemelte: állam és egyház nem helyettesíthetik egymást, ugyanakkor elengedhetetlen, hogy párbeszédet folytassanak. Hozzátette: az egyházak a rendszerváltás előtt kényszerzubbonyban éltek, a rendszerváltást követő időszak az egyházak életében is reneszánszt hozott, és a feladatot, hogy megtalálják a helyüket.
Bogárdi Szabó István felidézte: a kilencvenes évek elején 14 református lelkész ült az Országházban, és egy kivételével valamennyi parlamenti pártban volt lelkész. Mivel pedig az egyházban úgy gondolták, a lelkészek politikai hovatartozásának sokfélesége tükrözi a gyülekezeti tagok sokféle pártállását, 20-25 évig nem beszéltek köreikben politikai kérdésekről, nehogy megbántsanak valakit. Így a pártállami rendszerben kialakult reflexiókat a rendszerváltók nemzedéke továbbörökítette.
A református püspök hozzátette: nem drukkol annak, hogy minden gyülekezetben minden pártnak legyen aktivistája. De a politika a mulandóságok világába tartozik, és addig jó az egyháznak, amíg a mulandóságok világában tagjainak lehet és szabad sokfélének lenni. A legborzasztóbb homogenizálás pedig éppen az, ha a templom falain kívül tartják a közéleti felelősséget. Az ilyen homogén módon semleges közösségeket kebelezi be ugyanis a legkönnyebben egy „erőszakos banda”.
