Már az LMP is félti a Turjánost

A Magyar Nemzet cikkének megjelenését követően hirtelen megnőtt a XV. kerületi természetvédelmi területre, a Turjánosra eső figyelem. Már az LMP helyi szervezete is úgy véli, hogy környezetkárosítás miatt feljelentést kell tennie ismeretlen tettes ellen.

Kerékgyártó György
Forrás: Facebook2021. 02. 26. 13:55
null
A látvány magáért beszél Fotó: Kerékgyártó György
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Három cikkben foglalkozott eddig a Magyar Nemzet azzal az elsőre érthetetlen ténnyel, hogy a XV. kerületben, a Szilas-patak melletti Turjános természetvédelmi területen irtják az erdőt. Mint azt megírtuk, a terület védelméért felelős Budapesti Természetvédelmi Őrszolgálat már októberben arról tájékoztatott, hogy a természetvédelmi terület egy része nem tartozik a fővároshoz, hanem magántulajdonban van, és ott a tulajdonosnak joga van a fakitermeléshez. A témával január 9. óta foglalkozik lapunk, legutóbbi cikkünk február 21-én jelent meg. A következő napon már arról írhattuk, hogy cikkünk hatására Tényi István bűncselekmény gyanúja miatt a Fővárosi Főügyészséghez fordult.

A hír ébresztette fel az önmagát kezdettől fogva zöldpártként definiáló LMP helyi szervezetét is. Szilvágyi László, a párt önkormányzati képviselője – ugyancsak február 22-én – azt jelentette be, hogy ők is rendőrségi feljelentést tesznek környezetkárosítás miatt. A kerület hivatalos honlapján megjelent újabb videó szerint ez meg is történt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.