Milliókat támadnak a hitük miatt

Tavaly nagyjából egytucatnyi országban voltak halálos áldozatai a keresztényüldözéseknek világszerte a Budapest-jelentés a keresztényüldözésről 2018 című könyv ismertetése szerint. A legtöbben továbbra is az afrikai és a közel-keleti régióban veszítik életüket, elsősorban iszlamista merénylők keze által.

2019. 04. 21. 9:39
A police officer stands guard outside Holy Trinity Catholic Church in Nigeria's capital Abuja
A terror Afrikában sem ismeretlen. Nigériában a Boko Haram harcosaitól kell védeni a templomokat Fotó: Reuters
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Világszerte közel 215 millió keresztény van kitéve erőszakos cselekmények veszélyének, s hívők ezrei veszítették életüket az üldöztetésekben az elmúlt néhány évben, keresztény templomokat pedig százas nagyságrendben támadtak meg keresztényellenes indíttatásból – derül ki az Open Doors International alapítvány által kiadott legfrissebb, World Watch List 2018 nevű felmérésből, amely a 2016–17-es esztendő adatait összesíti.

A kutatást ismertető Budapest-jelentés a keresztényüldözésről 2018 című könyv arról számol be, hogy a vizsgált időszakban a világon összesen 3066 keresztényt öltek meg, 1252 hívőt raboltak el, 1020 főt pedig megerőszakoltak vagy szexuálisan zaklattak, emellett pedig 793 templomot ért valamilyen támadás. A Miniszterelnökség és a Hungary ­Helps támogatásával létrejött kötet közli a tavalyi évről elérhető adatokat is, amelyek azt mutatják, hogy Krisztus követői továbbra is leginkább az afrikai és a közel-keleti régióban vannak kitéve üldöztetésnek.

A legtöbb véres incidens Nigériában történt, ahol az iszlám radikalizmus jelenti a fő mozgatórugót. A szövetségi tagállamokból álló ország északi részén a muszlim vallású pásztornépek vannak döntő többségben, s az északi, valamint az úgynevezett középső övhöz tartozó tagállamokban másodosztályú állampolgárokként kezelik a keresztényeket.

A muzulmán háttérből megkeresztelkedő hívőket pedig még a saját családtagjaik is üldözik és nyomást gyakorolnak rájuk, hogy tagadják meg hitüket. A legvéresebb támadások a Boko Haramhoz és a hasonló dzsihadista csoportokhoz, valamint a fuláni pásztorokhoz fűződnek. A fekete kontinens legnépesebb országában tavaly már az újév napja is sorozatos támadásokkal indult, amelyekben többtucatnyian haltak meg.

A terror Afrikában sem ismeretlen. Nigériában a Boko Haram harcosaitól kell védeni a templomokat
Fotó: Reuters

Iszlám szélsőségesek január 10-én Taraba tagállamban 55 keresztényt végeztek ki, másnap, az úgynevezett fekete csütörtökön pedig 73 hívőt gyilkoltak meg fuláni pásztorok Makurdiban, Benue állam fővárosában. Még a tavasz beköszönte előtt, február 5-én 75 újabb keresztény esett áldozatul a pásztorok támadásainak az egyébként keresztény többségű Miango településen.

Két héttel később pedig 110 lányt rabolt el az újjáéledő Boko Haram Dapchiból. Még ugyanazon hónap folyamán a fuláni törzsek 15 keresztény falut is megsemmisítettek Nasarawa államban, elsőként a templomokat rombolva le. Április 24-én Benue államban a fegyveresek egy katolikus templomot támadtak meg, és két pap mellett 17 ministránsnak is kioltották az életét.

Júniusban is folytatódott a mészárlás: a fuláni törzsek 235 keresztényt mészároltak le Plateau államban, s a közfelháborodás olyan mértéket öltött, hogy a Nigériai Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozatban lemondásra szólította fel Muhammadu Buhári elnököt, ám a kétségbeesett kísérlet nem hozott eredményt.

A Közép-afrikai Köztársaságban is rendkívül kegyetlen és véres támadások érték a keresztényeket az előző esztendőben. Bár az ötmilliós népességből négymillió Krisztus-hívő, számbeli fölényük nem nyújt védelmet, hiszen sokan közülük egy iszlamisták által kirobbantott polgárháborús helyzetnek estek áldozatul.

Az ország északkeleti részén élő jelentős muszlim kisebbségnek a radikalizmusra hajló csoport­jait a fegyveres milíciák szövetségéből álló Séléka csoportnak sikerült mozgósítania, hogy harcoljanak az animista vallásúakból és névleges keresztényekből álló, úgynevezett antibalaka csoport ellen, s mindkét militáns csoport rendszeresen hajt végre támadásokat a helyi keresztények és közösségeik ellen.

A számos fegyveres támadás közül kiemelkedik a tavaly március 21-i merénylet, amelyben többtucatnyi embert, köztük egy katolikus papot, valamint nőket és gyerekeket is kivégeztek. A fővárosban, Banguiban május 1-jén egy iszlamista fegyveresek által végrehajtott templomtámadás során legalább 25 ember halt erőszakos halált, köztük egy katolikus pap, a sebesültek száma pedig a százat is meghaladta.

A vérengzés után maga Ferenc pápa is arra szólította fel a keresztény világot, hogy imádkozzanak az áldozatokért és a békéért. Szep­tember 4-én és 5-én egyes híradások szerint 42 embert – köztük egy terhes nőt – öltek meg dzsihadisták Bria közelében.

A nyugati világhoz jóval közelebb eső Egyiptomban sincsen biztonságban a közel tízmillió főt számláló keresztény népesség, az észak-afrikai országban a legnagyobb problémát az jelenti, hogy a keresztség felvétele mellett döntő muzulmán hátterű hívőkre óriási nyomást gyakorol szűkebb és tágabb családjuk, hogy térjenek vissza az iszlámhoz.

Különösen a nők kénytelenek hátrányos megkülönböztetést elszenvedni a munkahelyeiken és az utcán egyaránt. Múlt év áprilisában a rendőrség csak nyomásgyakorlásra intézkedett, amikor hét kopt keresztény lányt és asszonyt raboltak el muszlim férfiak, hogy így kényszerítsék őket az iszlám hitre való áttérésre, majd házasságra. Május 26-án pedig feldühödött tömeg támadta meg az Alexandria melletti Abu-es-Sukáf falu keresztény templomát, az épületet Molotov-koktélokkal dobálták meg, s a támadás során hét kopt keresztény is megsérült.

Pakisztánban a jogi környezet is teret enged a keresztényüldözésnek, mivel egy törvény kimondja, hogy életfogytiglan terjedő szabadságvesztéssel vagy halállal sújtandó, ha valaki Mohamed prófétát vagy a Koránt sértegeti. A keresztényellenes indulatok intenzitását mutatja, hogy márciusban egy északkelet-pakisztáni keresztény család öt tagját mindössze azért érte fegyveres támadás, mert a templomukat körülvevő fal építésénél segédkeztek.

A kötet szerint a 2018-as évben keresztények estek áldozatul az üldöztetéseknek Indiában, Bangladesben, Etió­piában, Szudánban, Irakban, valamint Mexikóban és feltehetőleg Észak-Koreában is.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.