Március végén KliniKaland címmel indított ismeretterjesztő videósorozatot a Semmelweis Egyetem, amelynek az első része a hagyományos és az új – például a Covid–19 elleni – vakcinák működési elvét mutatta be, valamint azt is szemléltette, hogy a védőoltások miképpen hozzák működésbe az emberek immunrendszerét. Az egyetem a napokban elkészítette a védőoltásokról szóló kisfilm második részét is, amely a klinikai teszteléstől kezdve a mellékhatásokon át a nyájimmunitásig minden fontos részletet elmagyaráz.

Füstölőt árult, de nem azt, amitől jó illat lesz a lakásban
Keresett is vele rendesen, még kiskorúnak is adott el belőle.