Mindez valójában a haza és haladás gondolatának mai megnyilvánulása

A kormány a koronavírus-járvány okozta válság ellenére sem vonja ki a forrásokat az oktatásból – mint 2009-ben a baloldal –, hanem éppen ellenkezőleg, jelentősen megemeli a humán szektorra fordított összegeket – nyilatkozta lapunknak Orbán Balázs, aki szerint kis nemzet lévén fontos a tehetségeink segítése és egy hazafias elkötelezettségű elit kinevelése. Az államtitkár, aki a Mathias Corvinus Collegium alapítványának kuratóriumi elnöke, elmondta, azért szerveznek nyári fesztivált, mert a fiatalok a szórakozás igénye mellett nyitottak a termékeny vitákra is.

Csekő Imre
2021. 07. 31. 6:50
null
Fotó Bach Máté Magyar Nemzet Fotó: BACHPEKARYMATE
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Baloldali bírálói szerint ön gazdagodik a Mathias Corvinus Collegium (MCC) átalakítása kapcsán. Mit szól a vádakhoz?

– Szemben a 2009-es válsággal, amikor a baloldal stratégiája az volt, hogy megszorításokat alkalmazva kivonták a pénzt a humán szektorokból, mi a koronavírus-járvány okozta nehézségek ellenére is több forrást biztosítunk a nemzetstratégiai szempontból fontos területekre. Az oktatás esetében például nagyjából megduplázzuk a felsőoktatásra szánt forrásokat, illetve több mint ezermilliárd forintot fordítunk az oktatási infrastruktúra fejlesztésére, amivel a középmezőnyből Európa élmezőnyébe kerülünk a GDP-arányos ráfordítás terén. Ezen túlmenően, az MCC esetében egy olyan intézményrendszert fejlesztünk, amely kifejezetten a legtehetségesebb fiatalok képzésével foglalkozik az általános iskolás kortól az egyetem végéig, sőt azután is. A tehetséges magyar fiatalok így olyan képzéshez, nemzetközi kapcsolatrendszerhez, karrierlehetőségekhez férnek hozzá, amelyet más intézmény révén nem tudnának elérni. A baloldalnak mégis mindössze annyi a mondanivalója, hogy ne tegyük ezt, mert bizonyára sötét üzelmeket folytatunk. Ők azok, akiknek annyi elképzelésük van a felsőoktatás átalakításáról, hogy „Csak az Orbán-kormány ne csináljon semmit!”. Talán nem véletlen, hogy az ő holdudvarukba tartozó értelmiségiek is egyre gyakrabban beszélnek arról, hogy a baloldali politikusokat nem lehet komolyan venni.

Az államtitkár szerint az alapítványi struktúra garanciát jelent arra, hogy az oktatástól ne lehessen forrást elvonni
Fotó: Kurucz Árpád

– Miért tartja előnyösnek az alapítványi struktúrát, amelynek részeként fejlesztik az MCC-t és több egyetemet is?

– A baloldal a saját korábbi politikájából kiindulva privatizációról beszél, ahol az állami vagyon magánvagyonná válik, de itt ennek éppen az ellenkezője történik. Közérdekű vagyonkezelő alapítványok jönnek létre, amelyek a kapott vagyonelemeket csak azon célok szolgálatára fordíthatják, amelyeket az alapításkor a törvényben rögzített a jogalkotó. Az átláthatósági követelményrendszer sokszor szigorúbb is, mint az állami intézmények esetén, a kuratóriumi tagok pedig felelősséget vállalnak azért, hogy a forrásokat a közcéloknak megfelelően használják fel. Nyugat-Európában számos hasonló alapítvány létezik, sőt a legjobb amerikai egyetemek is ebben a formában működnek. Ezeket az 1800-as évek második felében komoly állami vagyon juttatásával éppen úgy hozták létre, mint ahogy most a magyar állam teszi az új alapítványok esetén.

– Ön milyen jogi felelősséget visel az MCC alapítványának vezetőjeként?

– A kuratórium az alapítványi konstrukcióban a bíróság, az Állami Számvevőszék (ÁSZ), a Közbeszerzési Hatóság és a Versenyhivatal felé is be- és elszámolási kötelezettséggel tartozik. Az ÁSZ például az MCC-t nemrég vizsgálta, és megállapította, hogy a gazdálkodás szempontjából a legjobb, problémamentes kategóriába tartozunk. Jóval erősebb kontroll alatt állok kuratóriumi tagként, és intézményként is lényegesen erősebb az ellenőrzés nálunk, mint egy átlagos szervezetnél.

– A baloldal szerint elidegenítik az állami vagyont, amire aztán az emberek által választott kormányoknak nem lesz befolyása. Nem jogos ez a kritika?

– Ez részben jogos, de szerintem nem kritika, hanem garancia. A legfontosabb ugyanis az, hogy ha esetleg a jövőben válság lesz Magyarországon, akkor többé ne lehessen a stratégiailag jelentős humán szektorokból, oktatásból és egészségügyből például kivonni a forrásokat. Az én megítélésem szerint ez megengedhetetlen, mindegy, hogy bal- vagy jobboldali kormány próbálkozik ezzel. Válság esetén tessék nem az oktatást sújtani, hanem mondjuk a bürokráciát csökkenteni! Ezért fontos, hogy az intézmények megkapták ezeket a vagyonelemeket, és az állam hosszú távú szerződések keretében köteleződik el a támogatásuk mellett. Ha ez egy baloldali vád, akkor nyugodtan vádoljanak, magukat buktatják le és járatják le vele.

– Miért vesznek részt politikusok is az alapítványok munkájában? Nem lett volna szerencsésebb – a támadásokat megelőzendő – kizárólag civil emberekre, tudósokra bízni ezeket a feladatokat?

– Az alapítványok mozgástere sok tekintetben bővül, többféle finanszírozási formát is igénybe vehetnek. Bevonhatnak piaci forrásokat, együttműködhetnek más akadémiai intézményekkel, tárgyalhatnak az állammal, és nemzetközi kapcsolatrendszert is építhetnek. Ahhoz, hogy az üzleti szférával, a helyi gazdasági és politikai szereplőkkel, sőt az országos és nemzetközi politikai és akadémiai világgal is gyümölcsöző kapcsolatot tartsanak fenn, ilyen emberek kellenek. Olyanok, akik nemcsak a tudományterületükhöz – a fizikához, a politikatudományhoz vagy éppen a matematikához – értenek, hanem akiknek megfelelő beágyazottságuk és kapcsolatrendszerük van. Ezért kaptak helyet a tudósok mellett gazdasági szereplők és politikusok is az alapítványi kuratóriumokban, ez teljesen észszerű. Utánaszámoltam, és a nyilvános bal- vagy jobboldali politikai elköteleződéssel rendelkezők aránya nem éri el a húsz százalékot. Ez szerintem megfelelő arány.

– Az MCC-t fideszes káderképzőnek tartja a baloldal. Mit válaszolna erre?

– Azért szerencsére nem ilyen rossz a helyzet. A bornírt politikai megszólalások mellett minden olyan szereplő, aki ismeri az MCC képzéseit, elmondja, hogy itt minőségi képzési folyik. Nekünk a legtehetségesebb gyerekekre van szükségünk. S nemcsak a konzervatív világnézetű gyerekek tehetségesek, hanem a klasszikus liberális vagy középen álló, esetleg szociálisan érzékenyebb fiatalok között is sok jó képességű diákra lelhetünk. A mi programjainkhoz a tehetség mellett ambíció is szükséges. Komolyan beosztjuk a diákok életének jelentős részét, sok lehetőséget kapnak, de komolyan teljesíteniük is kell. Az MCC programja szétesne, s a gyerekek se bírnák, ha nem a tehetség, hanem pártpolitikai kötődés alapján válogatnánk a fiatalok közül.

– Akkor mégsem elkötelezett az intézmény világnézeti alapon?

– Nem vagyunk értéksemlegesek, ezt nyíltan vállaljuk. Egy magyar tehetséggondozó intézmény vagyunk, és azt szeretnénk, hogy néhány évtized múlva legyen egy olyan magyar vezető réteg, amely hazafias gondolkodású és elkötelezett a Kárpát-medencei térség sikere iránt. A másik számunkra fontos érték a nemzetközi szinten is kimagasló minőség. Mi kis nemzetként nem engedhetjük meg magunknak, hogy elbutult, bezárkózó, a nemzetközi folyamatokat nem értő vezetői rétegünk legyen. Az egész nemzet léte is veszélybe kerül, ha egy-két tehetséges generáció elkallódik. A nemzetközi versenyben helytállni képes, magabiztos és magyaros észjárású új generációra van szükségünk. Kölcsey is ezt vallotta: ez ugyanis tulajdonképpen a haza és haladás gondolatának mai megnyilvánulása.

– Jelentős ingatlanvagyont kapott az MCC. Mi lesz az épületek sorsa?

– Már az átalakulás előtt is több mint kétezer gyerekkel foglalkoztunk az általános iskolától egészen a posztgraduális képzésekig, a határon innen és túl. Most pedig lehetőségünk lesz lefedni a teljes Kárpát-medencét, és sok helyen – Győrött, Miskolcon, Debrecenben, Pécsett, Szegeden, Kolozsvárt és idővel akár Bécsben is – bentlakásos egyetemi programokat indíthatunk. Ennek biztosításához kaptuk a vagyonelemek nagy részét. Az is szívügyünk, hogy a vidéki városokban megújíthassunk olyan, jelentős építészeti örökséget képviselő gyönyörű épületeket, amelyek az elmúlt időben patinájukat, funkciójukat vesztették. Vidéki programjaink tehát az épített örökség megmentését is célozzák.

– A révfülöpi ingatlanjuk különösen is szúrja a baloldal szemét. Milyen fejlesztést terveznek a Balatonnál?

– A helyzet odáig fajult, hogy a szocialista Molnár Zsolt videót forgatott Révfülöpön, de eltévedt, és a település nagyhajó-kikötőjét mutogatta, mondván, mi azt és a mögötte lévő szabadstrandot vesszük majd el az emberektől. Mondanom se kell, hetekig röhögött rajta mindenki. Ezzel szemben az az igazság, hogy egy olyan képzési központot hoztunk létre, amit a gyerekek a Kárpát-medence minden szegletéből érkezve egész évben tudnak használni. Több ezer diák elhelyezésére, üdültetésére és szakmai képzésére nyílik így lehetőségünk. Egy használaton kívüli, elzárt, egykori tervhivatali üdülőt kaptunk meg, amelynek most elkezdődhetett a felújítása, a hozzá kapcsolódó kikötőt pedig a renoválás után továbbra is használhatják majd a helyiek. Ráadásul egy vitorlásprogramot is indítunk a világhírű magyar hajós, Fa Nándor vezetésével, mert ez a sport kiváló jellemformáló, nevelési eszköz is.

– Augusztus 5-én kezdődik az MCC fesztiválja Esztergomban. Mit kell tudni erről az eseményről?

– Azt gondoltuk, hogy szükség van egy olyan fesztiválra, amelyen bemutatjuk és megünnepeljük a magyar tehetséget. Tapasztaljuk, hogy a fiatalok igénylik a vitákat, ezért éreztük úgy, hogy egy valóban tartalmas rendezvény is vonzó lehet számukra, amelyen a szórakozás, a bulizás és a közösségépítés mellett értelmes diskurzus is zajlik, és érdemi mondanivalót nyújt. Esztergom a történelmi, szakrális és nemzetpolitikai örökségének és jelentőségének köszönhetően erre kiváló helyszínt jelent. Számos ismert külföldi előadót és remek zenekart hívtunk meg, Tucker Carlson személyében pedig a Time magazin szerint a most élő legbefolyásosabb amerikai konzervatív véleményvezér is hazánkba látogat, így mindenképpen érdemes eljönni a fesztiválra.

– Jelentősen bővültek az anyagi lehetőségeik, nincs akadálya a fejlődésnek. Milyen eredményekkel lenne elégedett? Mikor tekintené sikeresnek a mostani átalakítást?

– Az MCC 25 éves intézmény, jelentős felhalmozott tudással rendelkezik, és már most is komoly beágyazottsággal bír Magyarországon és a térségben. Most jelentős lökést kaptunk a további terveink megvalósításához. Annak örülnék, ha néhány évtized múlva minimum olyan hatása lenne a kollégiumnak a magyar társadalomra, mint az Eötvös Collegiumnak volt az évszázad első felében, aminek sokáig Teleki Pál is vezetője volt. Klebelsberg Kunó mondta, hogy a magyar tehetséges nemzet, amelynek a tehetségén kívül más erőforrása nemigen van, ezért arra kell figyelnünk, hogy olyan rendszereket alakítsunk ki, amelyek nem gyököt vonnak, hanem négyzetre emelik a tehetségeket. Azt szeretném, hogy az MCC olyan intézmény legyen, amely felhajtóerőt ad a magyar tehetségeknek, és ha néhány évtized múlva körbenézünk a hazánkban, akkor elmondhassuk, hogy a klebelsbergi örökség szellemében, XXI. századi módon haladunk előre az úton.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.