Nem változtat a kormány a Diákváros és a Fudan egyetem tervein

A beruházásra kiszemelt terület most nagyobb részben állami terület, kisebb részben kerületi, fővárosi vagy magántulajdonban van. Ezt az állam meg akarja szerezni, de ha nem sikerül, az sem változtat a terveken – jelentette ki Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az Inforádió műsorában a Déli Városkapu beruházással kapcsolatban.

Forrás: Inforádió2021. 04. 23. 15:15
null
Palkovics László aláírta Fudan Hungary Egyetemről szóló megállapodást Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Ugyanazt akarjuk megépíteni, mint annak idején, ez egy négy elemből álló projekt. Lesz a Fudan Egyetem, lesz a kollégiumi rész, lesz egy központi közösségi tér, valamint az egyetemi funkcióhoz kapcsolódó háttérintézmények, például kutatóhelyek épülnek meg a területen – reagált a miniszter az Inforádió műsorában a balliberális városvezetők azon csúsztatásaira, hogy kevesebb kollégiumi férőhely lesz a magyar diákok számára. A tárcavezető kitért arra, hogy a beruházásra kiszemelt terület most nagyobb részben állami terület, kisebb részben kerületi, fővárosi vagy magántulajdonban van. Ezt az állam meg akarja szerezni, de ha nem sikerül, az sem változtat a terveken.

A fővárosi, illetve a IX. kerületi önkormányzat tiltakozásáról Palkovics László úgy nyilatkozott, hogy az egyeztetések eddig is folytak, csak most lett belőle politikai ügy, és a campus nem vesz el helyet a kollégiumoktól.

– Mi megyünk tovább, mert ez a fővárosiak érdeke. Ma ez egy lerobbant ipari környezet, ezt szeretnénk felújítani, átalakítani, és lesz egyetem is, kollégium is – szögezte le Palkovics László.

 

A Fudan egyetem magyar és európai diplomát ad majd ki

– A Fudan Egyetemen lesz gazdálkodástudományi, műszaki és orvostudományi képzés. Összesen 520 ezer négyzetméteren működik majd, 7-8 ezer hallgatója és ötszáz oktatója lesz – sorolta Palkovics László, aki arra a felvetésre, hogy ideológiai alapú lehet a kínai egyetem budapesti működése, úgy válaszolt: minden kínai egyetem chartájában benne van, hogy a kommunista pártot szolgálja.

– A Fudan Egyetem nem azért a világon a 34. legjobb, mert ez van a chartájában, hanem mert világszínvonalú képzést nyújt. Nem hiszem, hogy bármilyen ideológiai ügyek miatt lett ilyen. Ennek a lényeghez semmi köze, ez egy politikai ügy – tette hozzá Palkovics. A miniszter szerint Kínának azért érdeke ez a projekt, mert ez a campus Európában lesz, az európai egyetemi közösség része lesz. Magyarországon magánegyetemként lesz bejegyezve, és magyar egyetem lesz, amely magyar, európai diplomát ad.

A megállapodást az alapításról 2014-ben aláírták, 2017-ben született újabb megállapodás, és 2018-ban a Fudan megkezdte működését a Corvinuson. A tárcavezető hozzátette: Európában több országban van kínai egyetem, és kínai egyetem most is van Magyarországon, négy Konfuciusz Intézet működik, és a Metropolitan Egyetem 75 százalékos tulajdonosa is kínai.

Az oktatók kiválasztásánál egy dolog számít majd, hogy milyen képesítéssel és tudással rendelkeznek. Az oktatás alapvetően angol nyelven zajlik majd, de lesz kínai és magyar képzés is. Palkovics László szerint nem baj, hogy konkurenciája lesz a Fudan a többi magyar egyetemnek ezeken a képzési területeken, úgy látja, hogy ez inkább előnyös, mint hátrányos. A hallgatók kiválasztásánál ugyanaz lesz a szempont, mint az oktatókénál: csak a kiválóság számít – mondta, majd hozzátette: a képzés tandíjas lesz, de a kiemelkedően jól tanuló diákok tanulását különböző – kínai, magyar, vállalati, egyetemi – ösztöndíjakkal támogatják majd.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.