Az Európai Molekuláris Biológiai Laboratóriummal (EMBL) való sikeres együttműködés hozzájárulhat ahhoz, hogy növeljük a hazai orvos- és egészségtudományi kutatás és innováció nemzetközi versenyképességét – nyilatkozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az MTI-nek, Edit Hearddel, az EMBL főigazgatójával folytatott pénteki németországi megbeszélését követően.

Füstölőt árult, de nem azt, amitől jó illat lesz a lakásban
Keresett is vele rendesen, még kiskorúnak is adott el belőle.