Orbán Viktor: Soros a világ első számú oligarchája

– A hazánkat elmarasztaló EP-döntés mögött egyértelműen a Soros-féle hálózat van, miként a gyöngyöspatai roma gyerekek ügyé­ben pert indítóknál is a Soros-szervezeteket találjuk – mondta Orbán Viktor. A miniszterelnök a hazai börtönkörülmények miatt megítélt kártérítéseket a joggal való visszaélésnek nevezte, és – mint fogalmazott – jobb rámutatni egy szabályozás abszurditására, mint balek módjára fizetni.

Gabay Dorka - Baranyai Gábor
2020. 01. 18. 7:05
A nyíregyházi Huszártelepen majdnem áldozatul estek a szegregáció elleni harcnak Fotó: Kurucz Árpád
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Soros György maffiaszerű hálózaton keresztül irányítja a politikai tevékenységét és gyakorol befolyást az európai politikára – mondta Orbán Viktor miniszterelnök tegnap a Kossuth rádiónak adott interjújában, hozzáfűzve, hogy a milliárdos spekuláns a világ első számú oligarchája.

Mindezt annak kapcsán mondta a kormányfő, hogy az Európai Parlament (EP) csütörtöki strasbourgi ülésén – néppárti szavazatokkal is – elfogadták a jogállamiság magyarországi és lengyelországi helyzetéről szóló határozatot. Mint fogalmazott, abban nincs meglepetés, hogy az EP bevándorláspárti többsége – szocialisták, liberálisok, zöldek –, ahová a magyar ellenzék is tartozik, Magyarország ellen szavaz, gyűlölik ugyanis a magyar bevándorlásellenes álláspontot.

A nyíregyházi Huszártelepen majdnem áldozatul estek a szegregáció elleni harcnak
Fotó: Kurucz Árpád

– Az egész ügy mögött az áll, hogy a Soros-hálózat nagyon aktív az EP-ben és az európai politikában. Az ilyen akciók mögött egyértelműen a Soros-féle hálózat van – hangsúlyozta a miniszterelnök, hozzátéve: míg ez a hálózat egy kevert, új Európát akar, addig Magyarország nem migránsokkal, hanem magyar gyermekekkel akar válaszolni a demográfiai problémákra.

Elmondta azt is, egy centiméterre volt a Fidesz attól, hogy kilépjen az Euró­pai Néppártból (EPP), mert a pártcsalád többsége elárulta őket. Úgy fogalmazott: egy kormányzó párt azért tartozik egy pártcsaládhoz Európában, hogy ha a hazájának szüksége van védelemre, segítségre, akkor legyenek szövetségesei.

– De ha a szövetségeseink elárulnak bennünket – mint ahogy többségében egyébként a néppárt is elárult bennünket tegnap –, akkor ott nincs keresnivalónk – fejtette ki.

A kormányfő beszélt a gyöngyöspatai roma gyermekek iskolai szegregá­ciójának ügyéről is. Szerinte a magyarok nem rasszisták, nem utasítják el a cigányokat élből, de azt a magyar ember sohasem fogja elfogadni, ha pénzt adnak a semmiért. – Egy szerencsétlen bírói ítélet született, ráadásul a pert indítóknál is a Soros-szervezeteket találjuk.

A hazai börtönkörülményekre hivatkozva megítélt kártérítések ügyében Orbán Viktor a rádióinterjúban úgy fogalmazott: eszes, jól ismert ügyvédcsoportok rájöttek, a kínzásról szóló európai szabályok olyan lazák és abszurdak, hogy erre hivatkozva bizniszt lehet csinálni. – Ezeknek az ügyvédeknek a személyével is kell majd foglalkozni, mert mégiscsak kihúztak az állam zsebéből sok milliárd forintot – hangsúlyozta a kormányfő, aki közölte: a börtönbiznisz csúcstartója egy 33 éves férfi, aki nyolc és fél év börtön után kapott nyolcmillió forint kártérítést.

Orbán Viktor mindezt joggal való visszaélésnek tartja, ezért fel fogják függeszteni a kifizetéseket, és a kormány azonnal a parlamenthez fordul a szabályok megváltoztatásáért. – Ezek a derék ügyvédek euró­pai bírósági fórumokhoz fordulnak majd, és ahogy ismerem az európai bírókat, szerintük is probléma, hogy nem süt be a zárkába eléggé a nap. De még mindig jobb rámutatni egy szabályozás abszurditására, mint balek módjára fizetni – vélekedett.

– A Fidesz–KDNP teljesen egyetért azzal, hogy a kormány véget akar vetni a börtönbiznisznek és felfüggeszti a bűnözőknek megítélt kártérítések kifizetését – szögezte le tegnap Nacsa Lőrinc. A kereszténydemokrata politikus közölte: készek minden támogatást megadni a parlamentben a kormánynak. Hangsúlyozta: a börtönbizniszen balliberális körök és Soros-szervezetek ügyvédei gazdagodnak, akik már 12 ezer pert indítottak a magyar állam ellen, és tízmilliárd forintot perelnek ki a kormánytól a rossz börtönkörülményekre hivatkozva.

Megjegyezte, hogy a kiperelt kártérítésekből jelentős sikerdíjat tesznek zsebre az olyan ügyvédek, mint például Magyar György, a balliberális ellenzék ismert alakja, aki az ország­gyűlési választáson az MSZP–Párbeszéd képviselőjelöltje is volt. Nacsa közölte azt is, a Soros-szervezetek ügyvédei ugyancsak a börtönbiznisz nyertesei. Példaként említette a Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért ügyvédjét, Karsai Dánielt, aki szerinte szintén futószalagon gyártja a kártérítési pereket.

A miniszterelnök szerint a néppárti szövetségeseinek többsége elárulta a Fideszt
Fotó: Kurucz Árpád

– Ezek a Soros-szervezetek vagy megbízottjaik valóságos kampányt folytatnak a börtönben a rabok között, hogy sikerdíj fejé­ben bízzák meg őket az ilyen és ehhez hasonló perekkel – fogalmazott a kormánypárti politikus.

A gyöngyöspatai kártérítési ítéletről tegnap Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára is beszélt, aki újfent leszögezte, hogy pénz helyett képzésekkel kárpótolnák azokat a romákat, akiknek a bíróság igazat adott. Az államtitkár közölte: mind másodfokon, mind a Kúrián igyekeztek érvényt szerezni ezen lehetőségnek, azonban egyik bíróság sem vette figyelembe a javaslatot.

Perel a volt SZDSZ-es jogvédő

A gyöngyöspatai ügy miatt ­Horváth Aladár cigány jogvédő becsületsértéssel és hivatali visszaéléssel vádolta meg Orbán Viktor miniszterelnököt, és mindezek miatt feljelentést is tett. A Roma Parlament elnöke azzal indokolta feljelentését, hogy a kormányfő az évadkezdő sajtótájékoztatóján igazságtalannak nevezte a Gyöngyöspatán történteket, azaz a 2005 és 2011 közötti szegregációs gyakorlat miatt megítélt, munka nélkül adandó százmillió forint kártérítést. Horváth Aladár részvétele a gyöngyöspatai ügyben nem meglepő, hiszen a roma jogvédő 1990-ban a Soros-alapítvány támogatásával volt népművelő a békeszállói cigánytelepen, illetve 1990–1994-ben a Soros Györgyhöz ezer szállal kapcsolódó SZDSZ színeiben országgyűlési képviselő. Horváthot 2003-ban az Országos Cigány Önkormányzat elnökének választották, azonban még ebben az évben puccsal leváltották. A cigány jogvédő 2002–2006-ig a munka helyett a segélyezést előtérbe helyező szociálliberális kormányok szociálpolitikai tanácsadója volt. A roma jogvédő családja az illegális bevándorlással is kapcsolatba került: a Nemzeti Nyomozó Iroda szerint Horváth Aladár azonos nevű fia afgán és pakisztáni illegális bevándorlókat csempészett Ausztriába. Horváth fia már a migrációs válság előtt, 2013-ban taxisként szállította az illegális bevándorlókat. Ifjabb Horváth Aladárt 2017-ben bűnszervezetben elkövetett embercsempészésért két év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.