Összetört autós került a vádlottak padjára

A magyar Rezesova-ügyként emlegették a sajtóban a még 2016 nyarán az M3-ason történt balesetet, amelyben egy BMW részeg sofőrnője 165-175 km/h sebességgel belerohant az előtte haladó Ford Mondeó­ba. A Hatvani Járásbíróságon zajló perben azonban a Ford vezetője a vádlott, a részegen ámokfutó nő ellen perújításban járnak el.

2020. 01. 21. 7:09
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Török Béla és felesége, Gyöngyvér 2016. június 16-án este indultak munkába a Heves megyei Lőrinciből Budapestre. 21 órakor hajtottak fel az M3-as autópályára egy rönkszállító tehergépkocsi mögött. Ford Mondeójukkal a belső sávban megkezdték a teherautó előzését. A Fordot vezető férj elmondása szerint már majdnem elhaladt a rönkszállító mellett, amikor hátulról hatalmas ütés érte autójuk hátsó részét, beléjük rohant egy BMW. Az ütközés hatására a Ford a szalagkorlátnak csapódott. A balesetben – az elsődleges orvosszakértői vélemény szerint – Török Béla nyolc napon belül, míg a BMW-t vezető, akkor 30 éves F. Krisztina nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A nő ittas volt. A Hatvani Járásbíróságon, ahol az ügy végül kikötött, tegnap az orvosszakértő kimondta: legalább egy ezrelék véralkoholszinttel vezetett a nő, amikor a szakértők szerint 165-175 kilométeres sebességgel belerohant az előtte haladó Fordba. Eddig a történet kísértetie­sen hasonlít a hírhedt Rezesova-ügyhöz, csak szerencsére ebben a balesetben nem halt meg senki (a szlovák milliomos nő négy ember halálát okozta, amikor szintén részegen a sztrádán nagy sebességgel belerohant az előtte haladó magyar autóba, amiért hat évet ült).

Az ügyészség mindezek után nem az előtte haladó autóba részegen és a megengedettet jelentősen meghaladó sebességgel belerohanó BMW-s ellen indított eljárást közúti baleset gondatlan okozásáért, hanem Török Béla, az elöl haladó autó vezetője ellen. Sem Török, sem védője, Borbély Zoltán (képünkön) nem érti, miért. Borbély Zoltán az igazságügyi szakértő szakvéleményére hivatkozva állítja: ha a BMW vezetője nem lépte volna túl a megengedett 130 km/h-s sebességet, a baleset meg sem történik.

F. Krisztinát külön eljárásban ittas vezetésért elítélték, ám 2018 novemberé­ben elkészült a végleges orvosszakértői vizsgálat, amely szerint Török Béla sérülése is nyolc napon túl gyógyulónak minősül. Az ittas BMW-s nő tehát nemcsak magának okozott súlyos sérülést, hanem egy másik autósnak is, ezért az új tényre és bizonyítékra hivatkozva az ügyészség perújítást kezdeményezett. Így végül F. Krisztina is a vádlottak padjára került Török Béla mellé. Az ügyészség szerint Török túl lassan, nagyjából 90 km/h sebességgel kezdte meg a rönkszállító előzését, a BMW pedig a sofőr vészfékezése ellenére is mintegy 50-60 km/h sebességkülönbséggel rohant bele a Fordjába. A járásbíróságon tegnap három szemtanút hallgattak meg. Egy Fiat Punto vezetője és utasa arról számolt be, hogy a BMW – jóval meghaladva az engedélyezett 130 km/h-t – legalább 150-180 km/h-val haladt. Ugyancsak a nagy sebességről számolt be Török Béla felesége, aki zúzódásokat szenvedett a baleset során. F. Krisztina az ittas vezetést nem tagadja, ám a balesetért nem tartja felelősnek magát. A márciusban folytatódó perben az igazságügyi műszaki szakértőt hallgatják meg.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.