Ötödször tartják meg szombaton a Mozgás Éjszakáját

Ötödször rendezik meg szombaton a fővárosi Műegyetem rakparton a Mozgás Éjszakáját, amelynek keretében ezúttal 17 sportágat lehet ingyenesen kipróbálni.

Forrás: MTI2019. 06. 11. 23:04
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az esemény – amelyre a szervezők közel 20 ezer résztvevők várnak – keddi sajtótájékoztatóján Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos hangsúlyozta: a szervezők fő célja a rendezvénnyel az, hogy minél több embert sikerüljön megmozgatni.

„Egy közelmúltban készült felmérés szerint Európában a legelhízottabb ország vagyunk, ezért is fontos, hogy olyanok is elkezdjenek sportolni, akik eddig nem tették” – emelte ki a kormánybiztos. Hozzátette: igyekeznek a mozgást, aktivitást pozitív élményekkel összekapcsolni.

„A hangulat fantasztikus lesz, ezért aki még nem volt, mindenképpen jöjjön el!” – szólt a budapestiekhez. Révész Máriusz beszélt arról is, hogy a Mozgás Éjszakáján az olimpiai ötpróba sportágaiban – futás, gyaloglás, kerékpározás, úszás, sárkányhajózás – ötpróbapontokat is lehet gyűjteni.

Emlékeztetett rá, hogy a 60 pontot elérők között 24 utat sorsolnak majd ki a jövő évi tokiói ötkarikás játékokra. Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora elmondta, hogy a rendezvényen a tanintézmény 150 hallgatója segíti majd a résztvevőket abban, hogy biztonságosan, szervezetten és szakszerűen sportoljanak. Emlékeztetett arra, hogy a rendszeres mozgás azért is fontos, mert annak hatására a szellemi teljesítőképesség is növekszik.

Szemán Róbert, a szervező Nagy Sportágválasztó, BBU Nonprofit Kft. ügyvezetője ismertette, hogy az olimpiai ötpróba sportágain kívül még többek között asztaliteniszezni, kispályás focizni, korfallozni, lábtoll-labdázni, tollasozni lehet majd, vagy akár kipróbálni a jógázást, a spinninget, a harcművészeteket vagy a zumbát.

A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó Kiss Gergely, az Ötpróba futónagykövete arról tájékoztatott, hogy a Mozgás Éjszakáján olimpiai bajnokok is igyekeznek népszerűsítani a sportolást, így Storcz Botond, Dombi Rudolf és Fodor Rajmund. Külön kiemelte, hogy akik az olimpiai ötpróba minden sportágában szereznek pontot, azok között háromszor két jegyet sorsolnak ki a szegedi kajak-kenu világbajnokságra.

Bordács Miklós, az esemény operatív vezetője elmondta, hogy az úszást szombaton délután 5 és 8 óra között rendezik a Tüske Uszodában, a többi sportágat este 9-től lehet kipróbálni. Sárkányhajózni lehet majd a Dunán, túrázni a Gellért-hegyen, ez utóbbihoz azonban minden résztvevőtől fejlámpa használatát kérte. Mivel a Mozgás Éjszakáját a Műegyetem rakpart Gellért tér és a Kopaszi-gát közötti szakaszán tartják meg, ezért ott pénteken éjféltől parkolási tilalmat rendelnek el.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.