Gyopáros Alpár az esemény után az MTI-nek elmondta, az idén elindított, a kistelepüléseken élők életkörülményeinek javítására létrehozott Falusi civil alapban négy tevékenységi körre, ingatlanfejlesztésre, gépjárműbeszerzésre, kis értékű eszközfejlesztésre vagy rendezvények megszervezésére nyújthatók be pályázatok.

Füstölőt árult, de nem azt, amitől jó illat lesz a lakásban
Keresett is vele rendesen, még kiskorúnak is adott el belőle.