Pillangók bevételéből építkeztek a leánykereskedők

Adták-vették a fiatal lányokat azok a férfiak, akik szerelmi kapcsolat ígéretével vettek rá fiatal nőket prostitúcióra. A nyomozók O. Istvánt emberkereskedelem és kerítés bűntett, míg L. Tamást emberkereskedelem és pénzmosás bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

Magyar Nemzet
2020. 05. 14. 13:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztályának Szegedi Osztálya emberkereskedelem, prostitúció elsegítése, személyi szabadság korlátozása, testi sértés megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást O. István 52 éves szegedi és L. Tamás 29 éves siófoki lakosok ellen.

A középkorú szegedi férfi szerelmi viszonyt színlelve ismerkedett meg nála fiatalabb nőkkel, többjüket házassági ajánlattal is szédített. Amikor sikerült behálóznia áldozatát hirtelen anyagi gondjai lettek, a szerelmes nőt pedig rávette, dolgozzon prostituáltként míg rendbe jönnek üzleti dolgaik. O. István lakást bérelt a tevékenységhez, megszabta az árakat, azt is meghatározta, hány férfit kell fogadni egy nap, mekkora a minimális bevétel, amit teljes egészében elvett a nőktől. Ha valaki nem akart belemenni a dologba azt megfenyegette, terrorizálta, bezárta, korlátozta mozgását. Az egyik „barátnőt „ 2018 augusztusában kivitte Ausztriába majd Németországba, ahol először neki dolgozott a nő különböző bordélyházakban, később ennek jogát – gyakorlatilag magát a nőt – eladta egy helyi, örömlányokat futtató vállalkozónak.

A szegedi férfi külföldön ismerkedett meg siófoki „ kollégájával „ aki már 2017 óta dolgoztatott prostituáltként egy hasonló módon átvert nőt. L. Tamás határozottabb volt a szegedi stricinél, ő konkrétan a nő megölésével fenyegetőzött, ha az nem hajtotta végre utasításait, nem keresett elég pénzt a szexuális szolgáltatásokkal. Saját maga menedzselte az örömlányt, fuvarozta bordélyról bordélyba, naponta elszámoltatta, minden pénzét elvette. A bolt olyan jól ment, hogy a férfi nem csak saját életvitelét fedezte a prostitúcióból, építési vállalkozást is alapított, ingatlanfejlesztésben mosta tisztára a prostitúcióval keresett pénzt. A nőt egyszer késse is megvágta, amikor az ellenkezett, az orvosi ellátás előtt halálosan megfenyegette, vallja azt, konyhai balesetként szerezte a sérülését, mert ha nem akkor tényleg hasba szúrja.

A két férfi megismerkedésüket követően közösen is üzletelt, rendszeresen szállítottak pénzért külföldi örömtanyákra prostitúcióra vállalkozó- vagy éppen kényszerített – fiatal nőket. A megfélemlített sértettek közül végül akadt egy bátor lány, aki, a koronavírus veszélyhelyzet miatt hazajött Ausztriából és a magyar rendőrség tanúvédelmi programját igénybe véve beszámolt a páros üzleteiről a nyomozóknak. Az ügyben titkos majd nyílt nyomozást is elrendeltek, melynek adatai során bebizonyosodott, a két férfi valóban élősködő, erőszakos jogsértésekből származó jövedelemből gazdagodott meg. A KR NNI Szegedi Osztályának nyomozói a két férfira – a KR Bevetést Támogató Osztály munkatársainak közreműködésével – összehangolt akció keretében egyszerre csaptak le május 11-én hajnalban Szegeden, illetve Siófokon. O. Istvántól egy 3 millió forint értékű autót foglaltak le a rendőrök, míg L. Tamástól 4,4 millió forint készpénzt, illetve arany ékszereket és egy szintén 3 millió forint értékű személyautót, valamint zár alá vettek három ingatlant is, közel 200 millió forint értékben. A nyomozók O. Istvánt emberkereskedelem és kerítés bűntett, míg L. Tamást emberkereskedelem és pénzmosás bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

A bíróság letartóztatta a vallomást megtagadó gyanúsítottakat.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.