Nemi erőszak gyanúja egy gyermekvédelmi intézménynél – az alapítvány cáfolja a súlyos állításokat
Szekeres Tiborné szerint bosszúhadjárat folyik ellenük.
Szekeres Tiborné szerint bosszúhadjárat folyik ellenük.

A családtagok siettek a nő segítségére.

Éveken át bántalmazták is az idős sértettet.

A lányt az egyik kuncsaftja mentette ki.

Az ujjai levágásával és kínzással is megfenyegette a férfit ismerőse.

Lapunk információi szerint a szexuális kényszerítéssel vádolt férfi a baloldali önkormányzat több intézményében is munkát vállalhatott a letartóztatása előtt.

Orbán Viktor alkotmánymódosítással zárja be a törvényi kiskaput, a baloldal megpróbálja meglovagolni az elnöki kegyelmi-ügy okozta felháborodást, Novák Katalin és Varga Judit lemondását követeli.

A valódi liberális nem szellemi artista, inkább csak ügyes kereskedő

Kiderült az is, a háziorvosnak nem volt érvényes praxisengedélye.

Kést szorítottak a torkához, hogy vetkőzzön le.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter hiába magyarázkodik, a tiszás baloldali megszorító csomag egyik jegyzője egyértelműen fogalmaz.

Gulyás Gergely a Tisza Párt népnyúzó, megszorító terveiről beszélt az Alapjogokért Központ évzáró rendezvényén.

A kisgyermekek énekelve várták a nagyszakállút.

Boldog Mikulást kívánt Orbán Viktor minden gyermeknek

Kilövési engedélyről és selyemzsinórról beszélnek a világsajtóban.

Rusztem Umerov árult el részleteket.

Elképesztő felvételek a drogháborúról.

Régi idők ünnepe új köntösben.

A konstrukció a bevezetése óta már több mint 12 ezer igénylésnél tart, összértéke pedig elérte a 661 milliárd forintot.

Többször felmerült már, hogy aprócskának számító termőterületünkre tekintettel az egyes fajták, bortípusok legjobbjai számára érdemes lenne borvidékek felett átívelő eredetvédelmi és minőségi kategóriát létrehozni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.