Szállást kért nőismerősétől, majd modellkarrierrel kecsegtette – csúnya lett a vége
A nógrádi férfi nem először terrorizált nőket.
A nógrádi férfi nem először terrorizált nőket.

A nő többször próbált menekülni, a férfi ezt bántalmazással torolta meg.

Halott férjeket hazudnak maguknak a nők, hogy pénzt csikarjanak ki a járókelőkből.

Több mint nyolc liter víz megivására kényszerítették rá, életveszélyes állapotban szállították kórházba.

Legfeljebb egy év szabadságvesztést kaphat azok a fiatalok, akik a Lánchídról nemzeti zászlót dobtak a Dunába.
Gyermekprostitúció kihasználása és más bűncselekmények miatt öt embert vettek őrizetbe a rendőrök Budapest belvárosában.
Az eljárásokban nem várható objektív és kiegyensúlyozott álláspont az európai intézményektől – mondta Varga Judit.
Adták-vették a férfiak azokat a lányokat, akiket szerelmi kapcsolat ígéretével vettek rá prostitúcióra.
Az elsőrendű vádlott többször is erőszakkal vagy közvetlen fenyegetéssel szerzett ruhát, cipőt, telefont.
Az Európai Bizottság továbbra sem tett le arról, hogy a tagállamokra kényszerítse az isztambuli egyezményt, amely csak a hivatalos meghatározása szerint szól a nőket ért erőszak elleni fellépésről.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Legalábbis úgy véli, nehezen magyarázható.

A Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium közzétette októberi jelentését.

Már eddig is súlyos károkat okozott a baloldal ámokfutása.

„Velünk az is jól jár, aki nem ránk szavaz” – mutatott rá a miniszterelnök.

Zelenszkij mindent bevetne Magyarország ellen, hogy elérje a célját.

„Zelenszkij elnök úr, több tiszteletet a magyaroknak” – írta a közösségi oldalán Menczer Tamás.

Reflektorfényben a magyar rezsivédelem.

Újabb versenyhétvége, újabb csalódás – így jellemezhetjük talán a legjobban a rekordbajnok idényét.

Kellemetlen meglepetéseket tartogathatnak a késő őszi útviszonyok, így kell félkészülni rájuk.

A OneRepublic június 25-én veszi be a Budapest Arénát slágereivel és kirobbanó energiákkal.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.