Szent István életművét megismertető programsorozat indul

Szent István 2025 címmel az államalapító magyar király életművének megismertetésére indít programsorozatot a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület (MPEE) és az Emberi Méltóság Tanácsa (EMT).

Forrás: MTI2019. 09. 03. 17:52
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az erről szóló megállapodást kedden írta alá Vízkelety Mariann, az MPEE elnöke és idősebb Lomnici Zoltán, az EMT elnöke Budapesten, a Duna Palotában. Lomnici Zoltán hangsúlyozta: a programsorozat a nyugati és keleti kereszténység közös szentjét, „államalapítónkat, a Kárpát-medence történetének talán legnagyobb uralkodóját” hivatott megismertetni elsősorban a határon túli és a magyarországi fiatalokkal, valamint a környező népekkel.

A többi között kiállítások, ankétok és kiadványok segítségével mutatják majd be „azt a nagy uralkodót, akire igazán büszkék lehetünk” – mondta Lomnici Zoltán, aki egyúttal a magyar történelem kimagasló alakjainak szentelt emlékévek fontosságára is részletesen kitért.

Szavai szerint a magyar állam története I. István megkoronázásával kezdődött, majd ezt a Szent István-i Magyarországot törte szét a trianoni békediktátum, amely gazdasági és politikai károk mellett „megcsonkította és elrabolta” a magyar történelmet is. Emiatt – folytatta – a nem magyar iskolákban tanuló határon túli magyar fiatalok sajnos nem a tényeken alapuló magyar történelmet ismerik meg – tette hozzá.

Lomnici Zoltán ugyanakkor szólt arról is, hogy a környező népek is sajátjukként tisztelték az államalapítót, a programsorozat pedig „semmilyen módon nem irányul a környező népek és országok ellen”. Összegzésként azt mondta: a programsorozat célja, hogy a nemzeti önbecsülésre, a tudásszomjra és a magyarság valós történetének bemutatására irányuló törekvések egyesüljenek Szent István kapcsán.

Vízkelety Mariann arról beszélt, hogy az MPEE célja a polgári értékek és értékrend, köztük a magyar történelem és a nemzeti hagyományok védelme, őrzése, illetve népszerűsítése. Ennek jegyében keresnek kapcsolatot a hasonló értékrendet képviselő civil szervezetekkel, így kapcsolódnak az Emberi Méltóság Tanácsának felkérésére a programsorozathoz – mondta, hozzátéve, hogy Szent István államalkotó tevékenysége, életműve példaértékű a mai fiatal nemzedék előtt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.