Trócsányi László: Megkezdődik az Európai Unió jövőjéről szóló vita

Életszerű vízió szükséges, mert megfelelő jövőkép nélkül minden megújulási törekvés kudarcot fog vallani – hangsúlyozta a Fidesz EP-képviselője.

Forrás: MTI2019. 11. 13. 15:46
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Európai Unió jövőjéről rendez konferenciasorozatot az Európai Parlament 2020-ban, az alkotmányügyi bizottság megkezdte az egyeztetést – közölte Trócsányi László fideszes EP-képviselő az MTI-hez eljuttatott közleményében szerdán.

A politikus tudatta: a rendezvény célja, hogy áttekintse az unió állapotát, kijelölje, milyen területeken szükségesek reformok, és felkészítse a szervezetet az új kihívásokra.

A képviselő felhívta a figyelmet, hogy csak átgondolt és megalapozott kezdeményezések vezethetnek eredményre, mivel az Európai Unió jövőjéről szóló korábbi viták nagy ambícióit szégyenteljes bukás követte.

– Csak reális célokat érdemes megfogalmazni az Európai Unió jövőjéről – hangsúlyozta Trócsányi László.

Az EP-képviselő kiemelte, nem olyan tagállamokat és döntéshozókat megosztó intézményi kérdésekről kell vitázni, mint például a transznacionális választási listák, vagy a csúcsjelölt rendszer uniós szerződésekben való rögzítésének lehetősége, hanem olyanokra érdemes fókuszálni, amelyek valóban érdeklik az unió polgárait.

Ilyen kérdésnek nevezte a migrációt, a versenyképességet és a tagállami szuverenitást.

– Életszerű vízió szükséges, mert megfelelő jövőkép nélkül minden megújulási törekvés kudarcot fog vallani. Az Európai Unió jövőjéről szóló konferencia csak akkor lehet sikeres, ha abban nemcsak az európai intézmények, hanem külső szereplők, például a nemzeti parlamentek is elmondhatják véleményüket – vélekedett Trócsányi László.

Az Alkotmányügyi Bizottság kulcsfontosságú szerepet játszik az Európa jövőjéről szóló vitában. A konferencia kereteit a következő hónapokban dolgozzák ki – írta.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.