Túlárazott munkák miatt menesztenék Gajdát

Újabb csontvázak estek ki a szekrényből Kispesten. Hadházy Ákos ellenzéki parlamenti képviselő a XIX. kerületi járda- és útfelújítások tanulmányozása során arra az eredményre jutott, hogy az összes, általuk vizsgált projekt túl volt számlázva. Munkatársai­val a teljesítéseket nézték át tüzetesen, és számos szabálytalanságra bukkantak.

2019. 12. 17. 9:49
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő tegnap délelőtti sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy lemondásra szólítja fel Gajda Péter kispesti polgármestert, egyúttal feljelentést tesz a kispesti önkormányzat megbízásából elvégzett járda- és útfelújítások miatt. A képviselő és csapata ugyanis átnézte a projektekkel kapcsolatos szerződéseket, valamint felmérte az elvégzett munkát. Hadházy tájékoztatása alapján beigazolódtak a Magyar Nemzet és a Hír TV által korábban nyilvánosságra hozott hangfelvételeken Lackner Csaba ex-MSZP-s képviselő azon szavai, amelyek szerint „a pénzt nem a büdzséből kell elvenni, hanem az külső vállalkozóktól jön vissza”. A hanganyagokból kiderült, az egyik ilyen üzletember Somogyi László, aki az Anildia Kft.-t vezeti, valamint informálisan a Compassion Kft. munkáit is irányítja. Lackner a felvételeken elmeséli, hogy egy alkalommal 12 millió forintot adtak az üzletemberrel közösen Kránitz Krisztiánnak, a kispesti vagyonkezelő vezetőjének, hogy Somogyi „kapjon munkát”.

Hadházy azokat a járda- és útfelújításokat vizsgálta meg tüzetesen, amelyeket az Anildia és a Compassion végzett el, és az összes munka esetében azt találták, hogy azokat túlszámlázták. – Az esetek felében 10-20 százalékkal volt nagyobb kifizetés, a másik felében pedig legalább 50 százalékkal, több alkalommal ennek mértéke 100-150 százalék volt – hívta fel a figyelmet a képviselő. – Szinte mindig jóval nagyobb összeg szerepel a végszámlán, mint a megrendelési dokumentumokban, ám az a szöveg van feltüntetve, hogy a „munka elvégezve a megrendelés szerint” – mutatott rá a visszásságokra Hadházy Ákos.

– Sem a teljesítési igazolásban, sem a műszaki átadás-átvételi jegyzőkönyvben nincs megjelölve, hogy mi az eltérés oka. Márpedig papír és indoklás nélkül nem lehet ilyen eltérés – hangsúlyozta a képviselő.

A politikus emiatt lemondásra szólította fel Gajda Péter kispesti polgármestert. – Nem tudom bizonyítani, hogy tudott ezekről az ügyekről, de ha nem tudott, abban az esetben is le kell mondania, és ha tudott, akkor még inkább le kell mondania – üzent Hadházy Gajda Péternek. A sajtótájékoztatón elhangzottak kapcsán az önkormányzat közleményt tett közzé: „A Hadházy Ákos képviselő úr honlapján megjelent állításokat Kispest önkormányzata határozottan visszautasítja. Az ott leírt vádakat a következő napokban tételesen cáfolni fogjuk. Kispest önkormányzata mindig a vonatkozó jogszabályok szigorú betartása mellett működött és működik jelenleg is. A valótlan állításokkal kapcsolatban a szükséges jogi lépéseket megtesszük” – olvasható a XIX. kerület hivatalos honlapján.

Ferenczi István, az LMP kispesti önkormányzati képviselője a hétfői sajtótájékoztatón közölte, hogy várhatóan a jövő év elején áll fel az ügyeket feltáró kispesti vizsgálóbizottság, amely meg szeretné hallgatni az érintetteket is, kezdve Lackner Csabával. Paróczai Anikó, a Momentum átláthatósági biztosa, XIX. kerületi önkormányzati képviselő kifejtette, hogy az önkormányzati cégeket át fogják szervezni, hogy a jövőben átláthatóbban működjenek. – A cégeket az átalakítás előtt át fogjuk világítani, és ha vannak csontvázak, akkor azok ki fognak esni a szekrényből – hangoztatta.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.