Újabb bírósági vezetők álltak ki Handó Tünde mellett

A Szegedi Törvényszék vezetői szerint nem megalapozott az OBT-nek az a határozata, amellyel az Országgyűléshez kíván fordulni az OBH elnökének működése kapcsán.

Forrás: Országos Bírósági Hivatal Kommunikációs Osztály2019. 05. 10. 15:51
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megalapozatlan az Országos Bírói Tanácsnak (OBT) az Országos Bírói Hivatal (OBH) elnökének felmentését kezdeményező határozata – írják közleményükben a Szegedi Törvényszék vezetői.

A közlemény emlékeztet rá, hogy a törvényben előírt 15 fő helyett jelenleg 11 fővel működő OBT legutóbbi ülésén meghozott határozatával kezdeményezi dr. Handó Tünde OBH elnök felmentését.

A Szegedi Törvényszék és az illetékességi területén működő járásbíróságok vezetői szerint az OBT működése nem törvényes miután létszáma és összetétele nem felel meg a törvényi előírásoknak, erre tekintettel az OBT működésétől és tevékenységétől, valamint az OBH elnöke felmentésének kezdeményezésétől elhatárolódnak.

A bírósági vezetők szerint nem megalapozott az OBT-nek az a határozata, amellyel az Országgyűléshez kíván fordulni az OBH elnökének működése kapcsán.

Egyéb hivatkozások mellett az OBT a Szegedi Törvényszéket érintően azért vitatja a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság elnökének kinevezését, mert „a Szegedi Törvényszék elnöke az OBT előzetes hozzájárulását ki nem kérve nevezte ki ismételten, negyedik alkalommal a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság elnökévé”, úgy, hogy dr. Zsurzsa József korábban 1997 és 2013 között folyamatosan három ciklusban betöltötte a járásbíróság elnöki tisztségét.

A jogszabályi előírások szerint ha hivatalban lévő olyan bírósági elnök pályázik ismételten a saját elnöki helyére, aki korábban legalább két cikluson keresztül betöltötte ezt a tisztséget, ebben az esetben az újabb kinevezéshez szükséges az OBT előzetes hozzájárulása.

Dr. Zsurzsa József 1997 és 2013 között valóban három cikluson keresztül betöltötte ezt a tisztségét,ugyanakkor azt a lényeges körülményt az OBT határozataiban, jelentéseiben elhallgatja, hogy 2018-ban a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság elnöki tisztségére kiírt pályázat benyújtásakor és a kinevezésekor már több, mint négy éve beosztott bíróként dolgozott a Hódmezővásárhelyi Járásbíróságon.

Tehát nem hivatalban lévő elnökként, hanem beosztott bíróként pályázott a tisztségre, ezért a vonatkozó jogszabályok alapján kinevezéséhez nem volt szükség az OBT előzetes hozzájárulására, így ennek kapcsán az OBH elnökének semmilyen intézkedést nem kellett megtennie.

Különösen visszatetsző ezen lényeges körülmény elhallgatása annak fényében, hogy az OBT összetételével és működésével kapcsolatban nem csak a bírósági szervezeten belül merültek fel komoly aggályok, hanem már az Alkotmánybíróságon is eljárás van folyamatban az OBT-vel szemben az Alapvető Jogok Biztosa kezdeményezése alapján – olvasható a bírósági vezetők által kiadott közleményben.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.