Villámárvizet okozott a hirtelen lezúdult nagy mennyiségű csapadék Nagyvisnyón

Villámárvizet okozott a hirtelen lezúdult nagy mennyiségű csapadék szerdán Nagyvisnyón, ahol utcákat öntött el és házakat, melléképületeket is veszélyeztetett a víz – közölte a Heves megyei katasztrófavédelmi szóvivő az MTI-vel.

Forrás: MTI2019. 06. 19. 23:04
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagy Csaba elmondta: a településre a nap folyamán eddig több mint 20 alkalommal vonultak a bélapátfalvai önkormányzati és a szilvásváradi önkéntes tűzoltók.

Házakból, pincékből, garázsokból kellett kiszivattyúzniuk a betört vizet. Szerencsére az érintett ingatlanok egyike sem vált lakhatatlanná – tette hozzá.

Kovács Nikoletta, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensének tájékoztatása szerint a vihart követően hömpölygő víz miatt a rendőrök átmenetileg lezárták a Nagyvisnyót Dédestapolcsánnyal összekötő utat.

A forgalomkorlátozást azonban már feloldották – jelezte, fokozott óvatosságra figyelmeztetve az arra közlekedőket az úttestre került hordalék miatt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.