Zsidó–katolikus esküvő a bazilikában

Gróf Tisza Istvánról akarják elnevezni a debreceni egyetemet, miközben a meggyilkolt volt miniszterelnököt halálában is rágalmazzák. Az új külügyminiszter határozottan lép fel a magyar érdekekért. Kassán ártatlanul halálra ítélnek négy magyart. Először fordul elő a fővárosban, hogy izraelita vallású menyasszony és katolikus vőlegény pápai engedéllyel köthet házasságot.

Szent István Bazilika Fotó: Fortepan / Latin

Nyilvánosságra kerül, hogy az 1918. október 31-én meggyilkolt Gróf Tisza István volt miniszterelnökről kívánják elnevezni a debreceni tudományegyetemet. A Budapesti Hírlapban Rákosi Jenő vezércikkben üdvözli a döntést február elsején. „Tisza István becsülete nemcsak a halott emberé, nem is csak a családé már, hanem a nemzeté is. […] Ilyen gondolatokkal tépelődünk, amikor Debrecenből egy megható hírt veszünk. A debreceni egyetem tanácsa fölterjesztést tett a kormányzóhoz, melyben engedelmet kért arra, hogy az egyetem fölvehesse Tisza István nevét. Íme egy nagy intézménye a magyar műveltségnek, egy tudós egyetem Tisza nevével kívánja magát feldíszíteni. Mikor egy léha elme mérgezett leheletét fújja egy nagy magyar emlékére, akkor a magyar tudomány egy jeles grémiuma (bár a kettő közt semmi oki összefüggés nincs) lépéseket tesz, hogy e nagy magyar nevét, emlékét, szellemét és becsületét telepítse be a debreceni fiatal főiskolába. Mikor Budapesten ezt a becsületet sárba akarja valaki fojtani, akkor ez a becsület a magyarság egyik tudományos empóriumából kikél s a halott nagyság szelleme beállítódik újra a hazáért, a nemzetért, a magyarságért való küzdelembe. […] A Tisza István-egyetem fiatalsága Tisza emberi, férfiúi, hazafiúi és magyar erkölcseinek kultuszában fog nevelődni. Az igaz ember, a talpig férfiú, a tiszta jellem, az önzetlen közszolgálat hőse, a magyarságában meg nem tántorítható hazafi, a halált megvető vitéz katona és a gyilkosok csapatától meg nem félemlett vértanú: megannyi ideál az új nemzedék értékesebb része számára.”

Az aznapi számban Kacziányi Géza miniszteri tanácsos, író tagadja a neki tulajdonított szavakat, miszerint a MOVE rendezvényén azt mondta: „Tisza István 40 millióért eladta az országot a zsidóknak és a szabadkőműveseknek”. A szerkesztőség közlése szerint viszont „négy előkelő úriember” a bíróság előtt esküvel megerősítve is kész tanúsítani, hogy lényeges részeiben szó szerint azt mondta Kacziány Géza: Khuen-Héderváry Károly, Lukács László és Tisza István „csinálták a munkapártot, amely tűrte a szabadkőművesek és a Galilei-kör munkáját. Az ügyészség nem indíthatott eljárást, mert Balogh Jenő igazságügyminiszter – ki szintén szabadkőműves – nem engedte meg; nem engedte meg pedig azért, mert a Khuen-Héderváry–Tisza–Lukács-féle hármas egység által megteremtett munkapárt negyvenmilliót kapott a szabadkőművesektől és zsidóktól pártcélokra.”

Gratz Gusztáv, az új külügyminiszter agilisan lép fel Párizsban, amiről a Magyarország Párizsban Gratz győzött, Benes bukott alcímű tudósításban számol be 4-én. „Annak ellenére, hogy a jugoszláv és cseh diplomácia kétségbeesett erőfeszítéssel igyekezett a nyugat-magyarországi kérdést napirenden tartani és az antant részéről Magyarországnak szóló határozott parancsot kieszközölni, a magyar kormánynak mégis sikerült újabb előterjesztésével elérnie azt, hogy a kérdés a magyar álláspontnak kedvező fordulatot vett.” A lap rámutat: „bizonyos kapcsolat áll fenn a nyugat-magyarországi és a pécsi kérdés között. A magyar kormány Párizsban azt a kérelmet terjesztette elő, hogy Pécs visszaadását a békeszerződés értelmében Belgrádban teendő lépések útján eszközöljék ki és ugyanakkor felhívta a figyelmet az úgynevezett »Baranya« köztársaság területén folytatott radikális kommunista üzelmekre.”

Gratz Gusztáv a parlamentben pár nap múlva visszautasítja, hogy a cseh külügyminiszter be akarjon avatkozni hazánk államformájába. Mint mondja: „Aki Magyarországhoz közeledni akar, annak számolnia kell azzal, hogy ama Magyarországgal áll szemben, amely az 1920. évi első törvénycikk alapján máris királyságnak vallja magát. Azt is kijelenti azonban 4-én: „a királykérdés megoldását el kell halasztani […] arra az időre, amikor a nemzet akarata minden külső körülménytől függetlenül és szabadon nyilvánulhat meg.” A Linder Béla-féle Baranya köztársasággal kapcsolatban kifejti: „még a belgrádi lapok is felháborodtak afölött, hogy a kommunistákat támogatja a szerb kormány, hogy Pécs az a hely, amely a kommunista emigránsoknak centruma lett, ide gyűjtötték össze a menekült terroristákat is. […] kifejezték azt a kívánságukat, hogy ennek a rezsimnek véget kell vetni.” A külügyminiszter azt is szóvá teszi: „felháborító esemény történt Dózsa Jánosnak, a magyarság vértanújának temetésén Pécsett. Gyászszertartás közben egy gimnáziumi igazgatót és több nőt letartóztattak, mert nemzeti szalaggal ellátott koszorút tettek a vértanú sírjára. Ezen még Belgrádban is felháborodtak. Mi bátran és jogosan lépünk Európa elé és kérdezzük, hogy tűrhető-e, a nemzetközi joggal és politikai erkölccsel összeegyeztető-e, hogy olyan területeken, amelyek jog szerint Magyarországhoz tartoznak, üldözzenek embereket azért, mert azok magyaroknak merik magukat vallani.”

Kassán halálra ítélnek ártatlan magyarokat. A Világ elsején így ír: „A Pozsonyban felállított propagandairoda kémszervezetét az egész Felvidékre kiterjesztette. A magyar ügynek exponáltabb embereit lépten-nyomon agent provokatőrök keresték fel és államellenes nyilatkozatok tételére igyekeztek rávenni őket. Kelemen Béla eperjesi ügyvédet is beugratták ilyen nyilatkozatba. Ezért Kelement és még 10-12 magyart letartóztatták, legtöbbjüket Pozsonyba vitték, ötöt azonban egyenesen a kassai hadosztálybíróság börtönébe vittek. […] Az öt vádlottat 9 hónapig tartották börtönben, amely idő alatt a kassai magyarság gondoskodott ellátásukról. A tárgyalás Kassán több napig tartott: hazaárulással és kémkedéssel vádolták a magyarokat.” Kiderül: a vádlottakat egy kivételével halálra ítélték.

A Szent István-bazilika akkoriban
Fotó: Fortepan / Latin

Különleges esküvőt tartanak a Szent István-bazilikában, amelyről Az Est elsején számol be. „Első ízben történt ugyanis Budapesten, hogy zsidó vallású leányt pápai engedéllyel esketnek meg a római katolikus egyház szertartása szerint. […] Csernoch János hercegprímás meleg hangú leiratban értesítette a kettős engedélyezésről a családot és az engedély alapján az izraelita vallású Krámer Klára és a római katolikus vallású Baranyay József megesküdhetett egymással. Az esküvőn szokatlanul díszes közönség jelent meg a Bazilikában. A házasságkötésnél a menyasszony részéről dr. földeáki Návay Aladár külügyminisztériumi államtitkár, a vőlegény részéről tormai Várady Géza huszárezredes, cs. és kir. kamarás volt a tanú. Az esketési szertartást maga dr. Kovács Kálmán apátplébános végezte a virágokkal díszített oltár előtt. A szertartás után a legkedvesebb jelenet volt az Andrássy úti felsőbb leányiskola VI. osztályos növendékei által rendezett ünneplés, amelyben a nemrég még közéjük tartozó társnőjüket részesítették.”