„Korábban a Blahán is mindig osztottak vizet, most ott sincs semmi”

Kiverte a biztosítékot Karácsony cinikus válasza: csak nyár végén tárgyalna a rakpart újranyitásáról a főváros
A főpolgármester nem törődik Budapesttel.
„Korábban a Blahán is mindig osztottak vizet, most ott sincs semmi”
– jegyezte meg egy idős asszony a Bosnyák téren, miután örömmel fogadta a helyi önkormányzat fideszes képviselőitől a palackos hűsítőt. – A XV. kerület sem kutya, én ott lakom egyébként, de itt a XIV.-ben is áldatlan állapotok uralkodnak – mondta egy másik járókelő, akikről egyébként kiderült, hogy baloldali szavazó, de a helyi fideszes képviselőknek sok sikert kívánt a továbbiakra.
Borbély Ádám szerint Zuglóban cselekvési tervekből van elég, de sajnos egy vízosztást nem tud megszervezni az MSZP-s vezetésű önkormányzat. – Miközben a baloldali kerületvezetés a Csömöri úti felüljárónál és a közterületi parkolás miatt – még a kánikula közepén is – sarcolja a zuglóiakat,
a Horváth Csaba vezette önkormányzat arra sem volt képes, hogy a forgalmasabb közlekedési csomópontoknál párakapukat állítson fel vagy vízosztást szervezzen.
A Fidesz zuglói választókerületi elnöke a Magyar Nemzet kérdésre továbbá megerősítette: a zuglói Fidesz Bosnyák téri vízosztási akciója szimbolikus figyelemfelhívás, mert egy valamirevaló önkormányzatnak felelőssége van abban, hogy mivel segíti hőségriadó idején a polgárait. Borbély Ádám szerint
megengedhetetlen, hogy miközben a Bosnyák téri piacra rengeteg idős ember jár vásárolni, a baloldali kerületvezetés figyelmen kívül hagyja a hőségriadót.
A Magyar Nemzet korábban megírta, hogy idén sem osztanak vizet a fővárosban, még a keddtől elrendelt hármasfokú (legsúlyosabb) riasztás alatt sem, Karácsony Gergelyék ivókutakat telepítenek, melyből bárki újratöltheti kulacsát.
A főpolgármester nem törődik Budapesttel.
A Tisza Párt vezér számára az árulás a teljesítmény.
Magyar Péter jól járt a válással, szinte minden övé lett a korábbi családi javakból, vagyona nagyjából 600 millió forintra rúg. A Tisza több EP-képviselője is több száz milliós vagyonnal bír.
A Tisza Párt vezére számtalanszor csinált magából pojácát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.